A lassan közeledő Egyesült Államokbeli időközi választások évében különösen nehéz helyzetbe került a Biden adminisztráció, a történelmi magasságokba emelkedő benzinárak miatt. Most legújabb javaslatában arra kéri a kongresszust, hogy három hónapra függesszék fel az üzemanyagra kivetett szövetségi adót, hogy ezzel is könnyítsenek az emberekre nehezedő gazdasági terheken.

Jelen esetben egy gallononkénti (3,8 liter) 18,4 centes adóról van szó a benzin, és 24,4 centről a dízel üzemanyagok terén, amit ha a kutak teljes mértékben elengednek fogyasztóiknak, még akkor is csak mindössze 3,6 százalékkal csökkennének a költségeik, az 5 dollár (jelenlegi árfolyamon közel 1900 forint) körüli árakhoz képest - írta meg az Associated Press.

Biden emellett az államokat is arra kéri, hogy ez időszakra ők is engedjék el az üzemanyageladásokra kivetett adóikat, ahogy azt márciusban Maryland is megtette. Ugyan az állam akkor garantálta, hogy a fogyasztók teljes mértékben részesüljenek a kedvezményből, nem tudtak érdemi politikai előnyt kovácsolni a lépésből, és szövetségi szinten még ez sem biztosítható. A hasonló ötleteket, 2008-as kampányában még Barack Obama is csak hangzatos fogásoknak nevezte, amikre mutogathatnak a politikusok, hogy tettek valamit.

Kritika házon belül

Ugyan az elnöknek akadnak támogatói, a tervezet 14 évvel később sem örvend túl nagy támogatottságnak a demokraták körében, a Politico cikke szerint a javaslat alapból halálra van ítélve. A kongresszus demokrata tagjai közül többen nyilvánosan, de jónéhányan néhányan névtelenül is úgy vélekedett a próbálkozásról, hogy "túl kevés, túl későn," még a képviselőház elnöke, Nancy Pelosi is komolyan megkérdőjelezte a lépés ár-érték mérlegét.

A szövetségi üzemanyagadó felfüggesztése mintegy 10 milliárd dolláros (3,77 ezermilliárd forint) kiesést jelentene az ebből finanszírozott autópálya-alapnak, amit a kormányzat tisztviselői szerint ugyan pótolnának, de azt egyelőre nem tisztázták, hogy hogyan. Biden mindenesetre már kedden előre igyekezett védeni a javaslatát azzal, hogy a kiesés semmilyen hatással nem lenne a lényegibb útépítésekre és felújításokra.

Számonkérhetőség

A demokrata elnök tervét persze a republikánusok is támadják, arra hivatkozva, hogy Biden zöldpolitikája miatt az utóbbi években túl kevés befektetés ment a kőolajkitermelésbe, és ez a fő oka a mostani inflációnak. Mitch McConnell a szenátus republikánus vezetője korábban azzal bírálta a kormány intézkedéseit, hogy

Egy egész évet töltöttek azzal, hogy szent háborút folytattak a megfizethető amerikai energia ellen, és most egy nagy halom adófizetői pénzt akarnak felhasználni a következmények elfedésére.

A befektetési hiányok és a zöld átmeneten túl, természetesen mostanra a februárban kitört orosz-ukrán háború is észlelhető negatív hatással van az olajárakra, de az infláció már jóval ezelőtt megindult. A jelenlegi körülmények között nehéz megmondani, hogy mit tudna tenni Biden, de múlt héten már az is felmerült, hogy ugyan más célzattal, de a magyar kormányhoz hasonlóan, extra profit adót vetne ki a nagyobb olajvállaltokra, hogy ezzel ösztökélje őket a termelés növelésére és így az árak kordában tartására.