Alig néhány nappal az előző hadgyakorlat befejezése után újabb hasonló akciót tervez a Hormuzi-szoros közelében az iráni katonai vezetés - tudósított az ABC News. Ali Fadavi, a Forradalmi Gárda elitalakulat admirálisa azt mondta, hogy a következő gyakorlat a hetedik lépcsője lesz "A nagy próféta" névre keresztelt sorozatnak. Az újabb "háborús játékokat" február környékére időzítették.

Fadavi elmondása szerint ez hadgyakorlat más lesz, mint az előző tengeri akció - amely felborzolta az olajpiaci befektetők hangulatát -, ám a különbséget nem részletezte. Iráni katonai vezetők az eseményhez kapcsolódóan többször elismételték, hogy lezárhatják a világ olajellátásnak egyhatodát áteresztő tengeri átjárót, ha az EU és az USA további szankciókkal sújtja a perzsa államot atomprogramja miatt.

A gárda nem operett hadsereg

A Forradalmi Gárda Irán legerősebb katonai alakulata, amely ugyanolyan légi, tengeri és szárazföldi erővel rendelkezik, mint a reguláris hadsereg. Emellett a gárda felelős az iráni rakétaprogram végrehajtásáért.

Elemzők szerint ugyan Teheránnak sem érdeke a szoros lezárása, miután az ország bevételeinek négyötödét adó olajexport ezen az útvonalon indul útjára a megrendelőkhöz, köztük az Iránnal jó viszonyt ápoló kínai vevőkhöz. Ugyanakkor a folyamatos katonai feszültség kicsúszhat a felek ellenőrzése alól, és egy amerikai-iráni katonai incidens napok alatt a 2008 nyarán beállított csúcsa, 150 dollár/hordóra hajthatja fel a nyersolaj árát. A jelenlegi 100 dolláros szint tartásában is a Hormuzi-szoros körüli kardcsörtetés játssza a legfőbb szerepet.