Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi hitelminősítő kiemelte azt is, hogy az általa e csoportba sorolt és szuverén adósosztályzattal ellátott húsz gazdaság közül az idén mindössze kettőnek az államadós-besorolási kilátását módosította felminősítés lehetőségére utaló pozitívra; az egyik Magyarország, a másik Szlovénia volt.A Fitch londoni elemzőinek várakozása szerint az orosz hazai össztermék (GDP) 2016-ban 0,5 százalékkal emelkedik a cég által 2015 egészére jósolt 4 százalékos visszaesés után.

A hitelminősítő szerint már vannak arra utaló jelek, hogy a nyugati tőkepiacok kezdenek ismét megnyílni a szankciók hatálya alá nem tartozó orosz vállalatok előtt. A Fitch jövőre a magánszektorbeli fogyasztás stabilizálódását, és a beruházások "óvatos élénkülését" várja az orosz gazdaságban.Oroszországot a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül már csak a Fitch Ratings tartja befektetési ajánlású államadós-kategóriában, negatív kilátású "BBB mínusz" besorolással.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az intézményi befektetők szempontjából - a Fitch Ratings befektetési besorolása ellenére - Oroszország már nem tartozik a befektetési ajánlású szuverén adósok közé. Az alapkezelők számára ugyanis általában már két nemzetközi hitelminősítő ajánlása elég annak meghatározásához, hogy egy adott szuverén vagy kereskedelmi adós befektetésre ajánlottnak tekinthető-e, vagy sem. Ráadásul sok befektetési alapkezelő cég szabályzata tiltja spekulatív minősítésű adósság tartását a portfóliókban, és ez szűkíti az orosz szuverén befektetési eszközök potenciális külső vásárlóinak körét.

Az uniós támogatás átmeneti leállása fékezhet

A Fitch Ratings előrejelzése szerint az orosz gazdasági növekedés jövő évi beindulására szóló előrejelzését egyebek mellett arra a várakozására alapozza, hogy a kelet-ukrajnai helyzet nem romlik, és csökkent az Oroszország elleni szankciók jelentős szigorításának kockázata.

A Fitch londoni elemzői a felzárkózó európai térségen belül a kelet- és közép-európai gazdaságokban is stabil növekedést várnak jövőre, bár megjegyzik, hogy az Európai Unió folyósításainak ciklusfordulója várhatóan visszahúzó erőként hat majd a térség növekedésére, elsősorban a cseh és a magyar gazdaságban.

A cég Magyarországon az idén 2,9 százalékos, jövőre 2,3 százalékos, Csehországban a 2015-re várt 4,3 százalék után 2016-ban 2,8 százalékos GDP-bővüléssel számol. Lengyelországban a hitelminősítő mindkét évre 3,5 százalékos gazdasági növekedést vár.