Nem hozott jobb híreket a korábbiaknál a mai nap sem: az világ nagy jegybankjainak tegnapi közös likviditásbővítő beavatkozása elemzők szerint csak átmeneti enyhülést eredményezhet a hitelpiacokon; kiderült, hogy az amerikai és a brit intézményi befektetési alapok novemberben kivonták pénzüket az európia kötvénypiacról; eközben az európai bankok az elmúlt két hétben másfélszeresére bővítették az Európai Központi Banknál (ECB) elhelyezett betéteiket (ahelyett, hogy a vállalatoknak nyújtanának kölcsönöket) és a világ mozdonyának tartott kínai feldolgozóipar három év óta először lassult.

Nagy levegő, hopp!

Az ázsiai és az amerikai tőzsdék ugyan erős növekedéssel nyugtázták, hogy a világ nagy jegybankjai közös fellépéssel juttatták olcsóbb dollárforrásokhoz az európai bankokat, ám a CBNC-nek nyilatkozó elemzők szerint átmeneti lesz az öröm. A beavatkozás csak arra elég, hogy az európai vezetők vegyenek egy nagy levegőt, mielőtt újra alámerülnek a válságkezelés mély vizébe.

A likviditásbővítés a tüneteket enyhíti, nem a betegséget gyógyítja - mondta Nick Bennenbroek, az amerikai Wells Fargo devizapiaci stratégája. Az európai döntéshozóknak kell az okokat kezelniük ahhoz, a likviditási gondok tartósan megoldódjanak.

Jövőre rosszabb lesz

Tipikus medvepiaci rallyt látunk - állítja Michael McCarthy, az ausztrál CMC Markets tanácsadó cég elemzője. Európának egy vezetőre lenne szüksége, aki a kezébe venné az irányítást, aki meg tudná találni azt a közös nevezőt, amelynek alapján egy irányba terelhetnék a széttartató nemzeti érdekeket.

Az adósságválság 2012-ben súlyosbodni fog, mert számos országnak jelentős összegű adósságát kell újrafinanszíroznia. Olaszországnak például 400 milliárd euró tartozása jár le, ami ötöde teljes adósságállományának. Eközben már most 7-8 százalékos hozamot kell fizetnie az új hitelekért.

Angolosan távozik a tőke

Az amerikai és a brit intézményi befektetők novemberben jelentősen csökkentették európai kötvénypiaci befektetéseiket - derült ki a Reuters felméréséből. Már az átlagos változás is negatív képet mutat az eurózóna nézőpontjából, de az angolszász társaságok jóval ez alatt vannak.

A világpiaci befektetők portfólióiban az októberi 27,4 százalékról novemberben 26,9 százalékra csökkent az eurózóna kötvényeinek aránya, ám az USA intézményi befektetői esetén 19,1-ről 17,6 százalékra, a brit társaságoknál 11,9 százalékról 8,9-re mérséklődött a súlyuk.

Visszatér a hiteljégkorszak

Az Európai Központi Bank legfrissebb adatai szerint az eurózóna bankjai kedden éjszaka 300 milliárd eurót tartottak ECB-betétekben. Az elmúlt két hétben 100 milliárddal növelték ezt az összeget, ami világos jele annak, hogy egyre kevésbé mernek egymásnak hitelt nyújtani.

A bővülés arra utal, hogy az eurózóna pénzpiacának egy része közel van ahhoz, hogy 2008 után ismét lefagyjon vagy már ebben az állapotban is van - véli Robert Peston, a BBC szakújságírója. Az övezet pénzügyminisztereinek sürgősen találniuk kell még valahol némi pluszpénzt, mert a piaci források elapadása miatt Olaszország kisegítése lekötheti az európai stabilitási eszköz (EFSF) megemelt hitelezési képességének felét.

Már Kína sem a régi

A kínai feldolgozóipar, amelyet a világ műhelyeként szokás manapság emlegetni, az elmúlt három évben először zsugorodott novemberben - idézte a Financial Times a hivatalos pekingi adatokat. Az ágazat beszerzési menedzserindexe (PMI) 49 pontra morzsolódott le az októberi 50,4 pontról. Az 50 pontos határ választja el a növekedést a csökkenéstől.

Elemzők szerint a kedvezőtlen adat azt mutatja, hogy a gazdasági növekedés erőteljesebben lassul, mint korábban várták. A pekingi kormány erre reagálva már tegnap könnyített a bankok tartalékkövetelményein - az elmúlt három évben az infláció fékezése érdekében folyamatosan szigorították a pénzintézetek tevékenységének feltételeit.