Nincsenek új fejlemények, ezért nincs mit megvitatni - mondta a brüsszeli forrás. A telefonbeszélgetést a görög miniszterelnök kérte, de ezt Juncker elutasította.

A két vezető politikus szerdán egy görög reformcsomagban állapodott meg a visszatartott EU-segélypénzek kifizetésének fejében. A reformjavaslatok azonban azóta sem érkeztek meg Brüsszelbe.

Az előzetes tervek szerint Ciprasz pénteken személyesen is elment volna tárgyalni Brüsszelbe, ám ezt sem tette meg. Ehelyett a görög parlamentben pénteken felszólalva abszurdnak és elfogadhatatlannak nevezte a nemzetközi hitelezők legfrissebb, a pénzért reformokat követelő javaslatait.

Ciprasz parlamenti beszédében azt mondta, hogy bármilyen megoldás részének kell lennie valamilyen adósságkönnyítésnek. Mindamellett úgy nyilatkozott, hogy a megállapodás a hitelezőkkel "közelebb van, mint bármikor", mivel Athén javaslatai figyelembe vették a hitelezők igényeit.

Tudjuk, hogy ez részben színház, de nekünk nem kell szerepelnünk a dráma összes jelenetében - fogalmazott az EU meg nem nevezett illetékese szombaton.

A brit hírügynökség egy kormányforrásra hivatkozva arról is beszámolt, hogy Ciprasz szombaton telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel, de azt nem tudni, pontosan miről.