A történet a 2040-es években kezdődött, amikor Oroszország vezetésének kalandor politikája odavezetett, hogy végeláthatatlan gazdasági válság alakult ki, csődbe ment az állam, lázadások robbantak ki mindenfelé az országban, és néhány kisebb közép-ázsiai terület kiszabadult az orosz medve öleléséből. Így jött létre 2050-ben önálló államként Tragisztán is, amelynek bölcs elitje a demokrácia névre keresztelt politikai rendszert vezette be az országban, amelyhez piacgazdaságot csatolt.

Az első időszak nehéz volt, hiszen a korábban az orosz rendszerbe integrált állami intézményeket gyökeresen át kellett alakítani. Sokan halásztak eközben a zavarosban, amit a rossz anyagi helyzetbe került nép rossz néven vett. Felcsillant azonban a remény, amikor orosz űrhajósok találtak egy idegen űrhajóroncsot, ami a technikai csodák tárházának bizonyult. Ezeket lekoppintották, s így Oroszország egy csapásra a világ egyik vezető gazdasági hatalmává vált. Erre építve GDP-je egy százalékát szétosztotta a környezetében lévő országok között, hogy azok jól érezzek magukat az ő gazdasági-politikai holdudvarában.

Kapcsolódó

Így kapott támogatásokat Tragisztán is, ám mielőtt ezekből igazán sok pénz érkezett volna a kis ország konyhájára, a 2060-as évek végén volt egy nagy pénzügyi világválság, amibe Tragisztán akkori vezetése látványosan belebukott a 2070-es választásokon. Az ország élére a Megvédjük az Embereket (MeEm) párt került egy futballista vezetésével, akinek akkora többsége volt, hogy átszabhatta a közjogi berendezkedést. Azzal kezdte, hogy Tragisztánt átkeresztelte Boldogisztánra, és bevezette a centrális politikai erőteret. Ezzel a rendszerrel az egyik kelet-európai országban ismerkedett meg, ahol Tragisztán nagykövetségén dolgozott táskahordóként.

Körmönfont szisztéma

A szisztéma lényege, hogy középen áll egy nagy jobboldali néppárt két oldalán a szélsőjobboldallal és a baloldallal mint kisebbségekkel. A választási rendszert úgy buherálták meg, hogy a centrumban lévő politikai erővel csak egy hozzá hasonló nagy tömb vehesse fel a versenyt. Így a két kisebbségnek nincs esélye hatalomra kerülni, mert ideológiai okokból nem tudnak összefogni egymással.

A rezsim ellenzéke kipróbálta a logikailag lehetséges válaszokat: hol a baloldal, hol a szélsőjobb próbált olyan néppárttá válni, ami az MeEm ellenfele lehet, hol összefogtak, ám a szavazótáborokat nem sikerült összeadni. Valójában már a kampányban elbukták a választásokat, mert vagy látható volt megosztottságuk, vagy elvtelen, ingatag egységet mutattak szemben az egységes, kormányképes MeEmmel.

A futballista a kormányzás művészetét is a távoli kelet-európai országból leste el. Kekeckedett az oroszokkal, hogy függetlennek állítsa be magát, miközben az ő pénzükből tartotta fenn a rezsimjét, és gesztusokat tett a kínaiaknak, akiktől tőkét és technológiát remélt. Az utóbbi naivitás volt, hiszen a kíniak minden lépésüknek fillérre megkérik az árát. Ami az orosz elitet illeti, nem értették, hogy mi folyik itt, nem tudták, mit kezdjenek a boldogisztáni rezsimmel.

Gyalog kakukk

Egy ismert jobboldali ellenzéki politikus az egyik elbukott választás után úgy gondolta, nem kéne ezt folytatni, nem szakadhat szét a társadalom buborékokban élő, egymást nem értő, acsarkodó csoportokra. Valamiféle kiegyezésre van szükség. Ezért kitalálta, hogy megpróbálkozik a kakukk stratégiával. Létrehozott egy alternatív jobboldali néppártot Minden Rendben Lesz (MRL) néven a kormánypárthoz hasonlóan a szélsőjobb és a baloldal között.

Mivel Boldogisztán szegényes ország volt, lakói, cégei így vagy úgy rászorultak az állami támogatásra, amit a MeEm ügyesen kihasznált, a pártprogram csupán annyi volt, hogy az országban továbbra is nemzeti elkötelezettségű szociális piacgazdaság lesz, ám a MeEm háza táján elburjánzott antidemokratikus dolgok és korrupció nélkül.

Az MRL fő gazdasági üzenete az volt, hogy az állami pénzeket persze nem kell külföldieknek adni, de versenyezzen a boldogisztáni cég a boldogisztánival, ne az kapjon mindent, aki jóban van a MeEmmel. Az önkormányzatoknál saját bevételeket kell hagyni, és normatív alapon, lakóik száma és a régiójuk fejlettsége alapján kell támogatni őket, nem polgármestereik párthovatarozása alapján. Járjon, ami jár! A kínaiakkal kapcsolatban azt kommunikálták, hogy ne hitelt adjanak, ha logisztikai parkot akarnak építeni Boldogisztánban, hanem csinálják meg működőtőke-befektetésként.

Búvópatakok

Kezére játszott az új pártnak, hogy közben a MeEmben is volt némi erjedés, mert a futballista kekeckedése miatt az oroszok egyre inkább vonakodtak finanszírozni Boldogisztánt. A propagandistákat aggasztotta, hogy esetleg nem szellemi szőnyegbombázásuk segíti hatalmon maradni a kormánypártot, hanem az, hogy az ellenzék képtelen alternatívát állítani vele szemben. Lehet, hogy a "Járt utat járatlanért el ne hagyj!" intelme állít sok szavazót a párt mögé, ha van is bajuk a korrupcióval, meg mással.

Az MeEm-politikusok egy része rájött, hogy ebből bajok lehetnek. Búvópatakként kialakult két irányzat. A "Tartsuk a jó irányt!" pártiak úgy gondolták, fenn kell tartani a rendszert, de úgy, hogy technikailag modernizálják a nemzeti tőkét, amely így kevésbé függene a külső tőkétől. A "Jó irányt tartsuk!" pártiak úgy vélték, olyan reform kell, ami ugyan nyit a társadalom felé, de a hatalom elvesztése nélkül, azaz a de facto hatalmi monopóliumot hegemóniává szelídíti, ami megbékítené az oroszokat.

A kampány

Eljöttek a 2090-es választások. Az MRL azzal kampányolt, hogy az ország 20 évvel korábban jó irányba indult, mert meg akart szabadulni a korrupciótól és attól, hogy vezetőik folyton hazudoznak a népnek, ám egyesek elárulták ezt az ügyet, hazuggá és korrupttá váltak, ráadásul a közjogi rendszer átszabásával bebetonozták magukat a hatalomba, szégyent hozva szavazóikra is. Meg kell szabadulni a bíróság előtt bűnösnek bizonyuló vétkesektől, együttműködve a kormánypártiak többségével, akár kormánykoalícióban is. A korrupcióban és a hatalom kisajátításában nincs alku, minden más nyitott könyv.

Amikor a pártalapítót megkérdezték, hogy jobboldali létére hogyan kerülhetett ellenzékiként egy oldalra a szoclib hosszútávfutóval, akit az ország többsége nem igazán kedvel, azt felelte, hogy a hosszútávfutónak is van egy tábora, jóakaratú emberek, akiknek a fővárosban nagy a befolyásuk. Arra a kérdésre, hogy hová lett korábbi tiltakozó hevülete, azt felelte, morális felháborodása nem csitult, de bölcsebbé vált.

A választás

A szavazás napján bőven a 65 százalékos átlag alatti volt a részvétel, mert mindenki 200 százalékosan biztosra vette az MeEm győzelmét. A kormánypárt propagandagépezete nem tudta elhitetni, hogy az MRL-t külső erők irányítják és veszélyezteti a boldogisztániak mindennapi életének biztonságát, mert középutas magatartása összemosta a MeEmmel, amit erősített, hogy balról és szélső jobbról ugyanúgy támadták, mint a kormánypártot.

Este 10 óra felé robbant a választási bomba. Két dolog derült ki. Először is az, hogy az MRL összeszedte az ellenzéki szavazótábor jelentős részét – milyen szerencse, hogy a sejtjeik jelen voltak az egész országban és együttműködtek volt baloldali és más ellenzéki politikusokkal.

Másodszor kiderült, hogy kormánypárti szavazótábor nem egységes. (Ez volt a kakukk stratégia kulcsa.) Akadtak, akik úgy gondolták, nem árt jelezni a kormányon lévőknek, hogy rájuk férne egy kis felfrissülés, és átszavaztak - milyen szerencse, hogy az MRL együttműködött volt MeEm-es politikusokkal és volt kapcsolata hivatalban lévőkkel is. Nincs kockázat - gondolták az átszavazók -, végül úgyis a MeEm győz vagy legfeljebb új koalícióban folytatja a kormányzást, így ami az életüket illeti semmi sem fog változni.

A vége az lett, hogy az MeEm véletlenül elvesztette abszolút többségét, és koalícióra kényszerült. Az MRL elérte, hogy visszacsinálják a demokráciát (a jobboldalnak sokkal több törzsszavazója volt, így nem lehetett nélküle kormányozni, akárcsak Németországban) és üldözzék a korrupciót. Még az átszavazó választóknak is igazuk lett: egzisztenciális szempontból semmit sem változott az életük.