Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Oroszország egy dízel tengeralattjárót használt a Fekete-tengeren, hogy Kalibr cirkálórakétákkal csapást mérjen ukrán katonai célpontokra. Ez az első alkalom, amikor Moszkva bejelentette, hogy tengeralattjáró-flottáját a volt szovjet szomszédja elleni támadásra használja – írja a Reuters.

Az orosz védelmi minisztérium közzétett egy videót, amelyen látható, amint a Kalibr rakéták egy sorozata kiemelkedik a tengerből, és a horizont felé emelkedik. Bár ezt nem erősíti meg semmi, a minisztérium szerint ukrán katonai célpontokra lőtték ki az eszközöket.

A 3M-54 Kalibr (Калибр, NATO jelentési név SS-N-27 Sizzler és SS-N-30A) a Novator Tervezőiroda által kifejlesztett orosz cirkálórakétacsalád. A rakétának létezik hajóról, tengeralattjáróról és levegőből indítható változata, valamint hajó elleni, tengeralattjáró elleni és szárazföldi támadásra alkalmas verziója.

Egyes változatok rendelkeznek egy második hajtóműfokozattal, amely a célpont végső megközelítése során szuperszonikus sprintet indít, csökkentve a célpont védelmi rendszereinek reakcióidejét, míg a szubszonikus változatok nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek, mint a hangsebességnél gyorsabb változatok. A rakéta akár 500 kg robbanóanyagot vagy termonukleáris robbanófejet is hordozhat.

Az orosz védelmi minisztérium nem közölte, hogy milyen eszközt vetettek be.

A mostani támadás egyben válasz is, amikor az ukrán hadsereg a saját fejlesztésű Neptun cirkálórakétákkal süllyesztette el a Moszkva nevű orosz rombolót.