Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elrendelte szombaton Robert Kalinák korábbi szlovák belügyminiszter előzetes letartóztatását a bazini speciális büntetőbíróság - közölte a szlovák törvényszék szóvivője helyi újságírókkal. Kalinák fellebbezett a döntés ellen, amiről a legfelsőbb bíróságnak kell majd döntenie, de a volt miniszter addig is őrizetben marad.

Robert Kalinákot hivatali visszaéléssel, bűnszervezet létrehozásával és támogatásával valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg a rendőrség. Az ügyészség azért kezdeményezte Kalinák előzetes letartóztatását, mert a vádhatóság szerint félő, hogy szabadlábon befolyásolná a tanúkat, szakértőket vagy más módon akadályozná az igazságszolgáltatást.

Az ügyben szintén érintett Robert Fico korábbi miniszterelnök, aki jelenleg parlamenti képviselő, ezért az ügyészség mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte. Tibor Gaspar volt rendőrfőkapitány ellen szintén eljárás folyik az ügyben.

Fico és Kalinák is visszautasítja a vádakat, amelyeket politikai indíttatásúnak minősítettek.