Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Nem várt mértékben gyorsult a svájci infláció áprilisban, az 1,1 százalékos havi adat 0,5 százalékosra gyorsította az egy évre visszatekintő drágulási ütemet. Az elemzői várakozások nem mutattak változást, azaz a szakértők a márciusi 0,2 százalékos év/éves rátát prognosztizálták. A meghökkentő sebességváltás okai között az olaj - ennek nyomán az üzemanyagok és a fűtőolaj -, valamint a ruházati termékek árának gyors emelkedését emelik ki. A ruházati termékek árának elszaladása azért nem volt teljesen váratlan, a téli kiárusítás lefutása előrevetítette az árak emelkedését. Az infláció nem várt gyorsulása megerősítheti a svájci alapkamat emelésére vonatkozó várakozásokat (ez nem közömbös a svájci frank alapú hitelek tömegeit görgető magyar magánszemélyek számára sem, igaz a magyar bankok nem feltétlenül építik be az árakba a svájci jegybank esetleges szigorításából adódó többletet). A helvét nemzeti valuta jegyzése az inflációs adat nyilvánosságra hozása után nyolc és féléves mélypontra süllyedt az euróval szemben: a kurzus 1,6535 frankon állt, ami később 1,6483 frankra erősödött. A svájci jegybank egyelőre nem látja különösebb veszélyét inflációs nyomásnak, de azt nem mulasztják el megjegyezni, hogy a magasabb kamatok segíthetik a hosszabb távú árstabilitást esetlegesen fenyegető veszélyek elhárítását. Jan Poser, a Sarasin Bank elemzője ugyanakkor úgy véli, hogy - éppen a szezonalitás miatt - nem elsősorban az infláció jelenlegi szintje mozgatja a jegybankárok döntéseit, sokkal inkább a növekedési mutatók. A piac júniusra stabilan 25 bázispontos emelést vár, az év egészében pedig még egy szigorítást áraz.