Az elmúlt három év legmagasabb szintjére emelte a lengyel jegybank az irányadó kamatot, amely a 25 bázispontos emelés után 5,75 százalék a hétnapos hitelek esetében. Az emelés már a harmadik a sorban- az elmúlt 11 hónapban 7 emelés volt - és egybevág a Bloomberg elemzői által adott konszenzussal, ahol 20 elemző közül 19 a kamatemelésre szavazott. A lengyel nemzeti bank döntése mögött az infláció elleni harc áll. A monetáris tanács célja, hogy az árnövekedés mértéke a 1,5-3,5 százalékos sávban mozogjon, azonban a februári infláció 4,2 százalékon tetőzött. Emellett az ipari termelésre, kiskereskedelmi eladásra és a bérekre vonatkozó adatok is azt mutatták, hogy az infláció elszabadulhat. A lengyel pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint tavaly a lengyel gazdaság 6,5 százalékkal bővült; idén ez az ütem 6 százalék körül alakulhat.
QP | Quality Placement