Kénytelen volt egy lépést visszalépni a lengyel kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) a média parlamenti bejutásának tervezett korlátozása miatt kirobbant csatában - derült ki a Gazeta.pl cikkéből. A kormány bejelentette, hogy az újságírók mind a Szejm, mind a szenátus épületébe bemehetnek az eddigi szabályok alapján.

Ezzel egyidejűleg a keddi napra egynapos belépőt kaptak a sajtómunkások. Az ellenzéki mérsékelt jobboldali Polgári Platform párt képviselőcsoportja ugyanakkor arról számolt be, hogy a Szejm galériájára - ahol az újságírók eddig dolgoztak - nem engedik fel őket. A képviselők délelőtt 11 órára demonstrációt hirdettek a parlament épülete elé.

A régi szabályok a szenátus elnökének bejelentése szerint a január 6-án bemutatandó új szabálytervezet megszavazásáig lesznek hatályban.

Kialudtak a kis kályhák

A kedélyek viszont alig csillapodnak. Hajnali 4 órakor a rendőrség elbarikádozta a Szejm épületét, és eltávolította a kordonon belül maradt személyeket. Kiérkeztek a tűzoltók is, hogy működésképtelenné tegyék a tüntetők kis kályháit. A hatóságok azzal magyarázták beavatkozásukat, hogy biztosítaniuk kell a mentőszolgálatoknak a szabad bejutás lehetőségét.

Nem aludt az éjszaka Andrzej Duda államfő sem: esti tévéfellépése után három törvényt is aláírt. Az egyik éppen az alkotmánybíróságra vonatkozik, a másik a testület bíráira. Mindegyik megjelent még éjjel 11 órakor a hivatalos közlönyben.

Összeesküvés-elméletek

Eközben a lapok kommentátorai összeesküvés-elméleteket gyártanak. Azt gondolják, hogy valójában Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, az ország tényleges vezetője keveri a lapokat a háttérben. A Gazeta Wyborczában megjelent egyik írás szerint Kaczynski előrehozott választásokat akar kiprovokálni.

Néhány héttel ezelőtt egy pártján belüli találkozón ugyanis azon idegeskedett, hogy a felmérések szerint nem bővült a PiS biztos szavazói tábora, pedig nőnie kellett volna a választási győzelem és a családi 500+ program bevezetése (a családtámogatások jelentős növelése) nyomán.

Mint Orbánnak...

A még meglévő szavazói bázis kihasználása mellett azért játszhat az előrehozott választásra, mert a viszonylag gyenge ellenzék mellett ezen esetleg kétharmados többséget szerezhetnének. Más kérdés, hogy a parlament és a média viszonya miatt kitört válságban még a párt saját választóinak 28 százaléka sem a PiS-nek ad igazat, az ellenzékről nem is szólva, ahol ez az arány 95 százalék.

Kaczynski azt sugallja párttársainak, hogy csak akkor győznek igazán, ha alkotmányozó többségük lesz, ami "totális szabadságot ad, mint Orbánnak Magyarországon" - írja a kommentár.

Valami félrecsúszhatott

Egy másik elemzés, amely a Gazeta Wyborczában jelent meg, azon lamentál, hogy nem stimmel a PiS-nél, ha kiprovokálta ezt a válságot. Talán egy olyan gumicsontnak szánják, amin hosszan lehet rágódni, ahelyett, hogy az emberek azon gondolkodnának, mekkora a lyuk a büdzsében, mennyivel kell csökkenteni a kiadásokat, mennyire hiányzik a pénz az 500+ programra és egyáltalán, milyen rossz állapotba került az ország a PiS hatalomra kerülését követő alig több mint egy év alatt mind hazai, mind nemzetközi téren írja a egy másik kommentárja.