Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A képviselőház 205 igen szavazattal 82 nem ellenében fogadta el a törvénytervezetet, és továbbküldte a szenátusnak, amely módosította a szöveget. A kanadai alkotmány értelmében a szenátus késleltetheti egy törvénytervezet elfogadását, de azt már nem vétózhatja meg. Miután az elmúlt hét hónapban már foglalkoztak a javaslattal, a szenátus pedig egyszer 46 módosítást javasolt, amelyet 13 kivételével elfogadtak, most várhatóan szeptemberben léphet hatályba a teljes legalizáció - írja a hírportál.

A módosítási javaslatok között szerepelt, hogy a tartományok maguk dönthessenek a kannabisznövény otthoni termesztésének betiltásáról, ezt Manitoba és Québec szerette volna, a kormány azonban határozottan ellenezte. A Justin Trudeau vezette kormány szerint kellően mérlegelték a kérdéseket, és majd három év múlva felülvizsgálják a törvényt.

"Sok országban, köztük Kanadában (a kiskorúaknak) könnyebb füves cigarettát vásárolniuk, mint sört, és ez egyáltalán nem logikus. Ráadásul ez iszonyatos jövedelemforrás a szervezett bűnözés számára" - mondta a kormányfő még májusban az AFP francia hírügynökségnek. Maga is elismerte, hogy öt vagy hat alkalommal elszívott egy füves cigarettát még fiatalon. Úgy látja, hogy a jelenlegi törvény jobban védi a fiatalokat és elvágja a szervezett bűnözőket egy komoly bevételi forrástól.

A szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításával egy időben a kormány adóbevételekre is számít a 6-7 milliárd kanadai dollár (1200-1400 milliárd forint) értékűre becsült piacon. Grammonként 10 kanadai dollárba (2113 forintba), illetve annál alacsonyabb áron eladott marihuánára a kormány 1 kanadai dolláros fogyasztási adót vet ki, amelyen a szövetségi állam és a tartományok költségvetése osztozik.

Magyarországon egyelőre nincs napirenden a kérdés, de Csehországban rendszeresen felmerül a legalizáció ügye. Tömegtüntetéseket is tartanak a célért.

A fotó forrás: William West/AFP.