A szerb kormány és a Stellantis multinacionális autógyártó cég olyannyira elhúzták a tárgyalásokat a Fiat munkavállalóinak jövőjével kapcsolatban, hogy mi úgy döntöttünk, amennyiben június 21-én nem tesznek az asztalra egy jó ajánlatot, akkor mi június 22-én 10.30-kor megindulunk Belgrád felé és leállítjuk majd a főváros utcáin a közlekedést – mondta Igor Anđić, a Fiat munkavállalóinak képviselője a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint.

A kragujevaci Fiat gyár dolgozói június 20-án hétfőn két órára lezárták a közlekedést a Kragujevac-Kraljevo-Čačak közúton: a tüntetés 15 órakor kezdődött és 17 órakor fejeződött be, vagyis minden a tervek szerint zajlott, ugyanis korábban a szervezők be is jelentették, hogy mire készülnek.

A hétfői nap folyamán a szerb kormány részéről senki nem kereset bennünket, így most arra várunk, hogy hivatalosan is közöljék, hány munkavállaló döntött a szlovákiai munka mellett. Azt vettük észre, hogy a kormány konstruktív hangnemben szól hozzánk, ami abból áll, hogy majd megoldják a helyzetet, azonban nekünk igen nagy gondot okoz, hogy folyamatosan azt ismételgetik, hogy nekünk segíteni kell - monda Anđić.

Nekünk azonban egészen más az üzenetünk: nem kell semmilyen segítség, azt kérjük, hogy teljesítsék azoknak a munkásoknak a kéréseit, akik remek eredményeket produkáltak az elmúlt tíz évben. Ezzel arra célzott a munkavállalók a szerb kormánynak és a Fiatnak több mint hárommilliárd eurós bevételt biztosítottak, így nincs szükség arra, hogy az adófizetők pénzéből fizessék ki a végkielégítéseket.