A Népszava több forrásból származó értesülései szerint a főváros vezetése egyetlen fillért sem akar fordítani az állatkertben épülő Biodóm befefejezésére. Egyrészt nincs miből, másrészt brutálisak lennének az elkészült létesítmény fenntartási költségei. A Városházán azzal számolnak, hogy havi szinten egymilliárd forintot meghaladó összegről lenne szó.

A Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) új turisztikai attrakciója, a Biodóm 1,7 hektáros állat- és növényház lenne. Az épület befejezéshez húszmilliárd forint hiányzik. A projekt eredetileg 16 milliárd forintos költségvetéssel indult, míg ma már közel 63 milliárd forintnál tart. A Biodóm-beruházás a FÁNK saját projektje, ám eddig a kormány finanszírozta a központi költségvetésből. Ebből a forrásból azonban nem várható több 43,7 milliárd forintnál, ezért kéne Budapestnek 20 milliárdot (vagy ki tudja hol a vége) még beletolnia.

A Biodóm ügye téma volt Gulyás Gergely miniszterelnökségi miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester múlt heti megbeszélésén is, amire a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában került sor. A tanács ülése utáni sajtótájékoztatón Gulyás konstatálta, hogy a főváros forráshiánnyal küzd ezen a téren is, de a miniszter ezt annyival intézte el, hogy reméli a főváros megoldja a problémát.