Az Egészségügyi Világszervezet a Dél-Afrikában észlelt új vírusváltozatot omikronnak nevezte el, ennek a tüskefehérjéjében 32 mutációt azonosítottak. Több vakcinagyártó cég, így a Pfizer is laboratóriumi vizsgálatokat folytat az oltóanyag új variánssal szembeni hatékonyságával kapcsolatban.

Az ATV Híradóval Karikó Katalin írásban azt közölte, a Pfizer egy esetleges új oltóanyag kifejlesztését az eddigi 100 napról 31 napra tudja csökkenteni. Nem jelenthető ki, hogy a jelenlegi vakcina nem véd a koronavírus új variánsával szemben. Éppen azt nézik, hogy az oltottak megbetegszenek–e Dél-Afrikában - írta a tudós válaszában.

„Egyelőre azt lehet tudni, hogy az az ember, aki Belgiumba repült és omikron variánst találtak a szervezetében, nem volt beoltva. Az az utas viszont oltott volt, aki Hongkongban karanténba került és pozitív lett a tesztje, de arról nincs jelentés, hogy megbetegedett volna” - írta Karikó Katalin, és hozzátette: most figyelik, mi történik az oltottakkal és azokkal, akik nem kaptak oltást.

A vektorvakcinák módosításához több idő kell

Boldogkői Zsolt molekuláris biológus pedig arról beszélt az ATV-nek, hogy "a vektorvakcinák előállítása hosszabb, mint az mRNS alapú vakcináké, 2-3 hónap alatt megcsinálják. De hogyha egy olyan mutáció történik, ami elsősorban a tüskefehérjére korlátozódik, akkor ezeket az inaktivált vakcinákat kevésbé érinti, tehát valószínűleg hogy a relatív hatásossága a Sinopharm vakcinának jobb lesz, mint a Pfizeré.”

A vakcinafejlesztők versenyt futnak az idővel, de az új variáns sem tétlenkedik. Az elsődleges kutatások szerint az omikron már a dél-afrikai fertőzések 90 százalékáért felelhet. Európában először Belgiumban azonosították az új variánst, de Németországban és Csehországban is találtak Omikron-gyanús eseteket. Szombaton pedig Nagy-Britanniában közölték, hogy ott is megjelent az új vírusváltozat.