A kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállításáról Szerbiában ugyan nem tudni részleteket, de az eddigiek alapján úgy tűnik, hiábavaló időpocsékolás lesz – így értékelték az ötletet a közelmúltban megtartott „Mit gondolnak a fiatalok a kötelező katonai szolgálatról” elnevezésű fórum résztvevői. A beszélgetésről az Amerika Hangja tudósítása alapján a vajdasági Szabad Magyar Szó számolt be.

A fórum résztvevői úgy látták, hogy nincs világos koncepció arról, hogy a kötelező katonai szolgálat bevezetésével mit kíván elérni az állam, és az sem világos, hogy milyen biztonsági fenyegetésekre reagálnának ezzel. Jelenleg az európai országok felében van kötelező katonai szolgálat, Szerbiában 2011-ben törölték azt el.

Jöjjenek a nők?

„Nem kaptunk kulcsfontosságú információkat arról, hogy ez milyen előnyökkel járna a fiatalok részére, és azt se tudni, hogy ezt a nők is választhatják-e, mint Svédországban, vagy Norvégiában” – mondta Marija Ignjatijević, a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ munkatársa. A skandináv országok védelmi rendszerei sokkal fejlettebbek, és a katonai szakma is sokkal vonzóbb, mint Szerbiában, ahol rengeteg hivatásos katona hagyja el a pályát.

A Szerbiai Ifjúsági Esernyőszervezet 2021-ben végzett kutatása szerint a fiatalok 46 százalék  a kötelező katonai szolgálat bevezetése mellett áll, 43 százalékuk pedig ellenzi azt. Marija Ignjatijević a kutatás kapcsán arra a következtetésre jut, hogy a polgárok a hadsereget nem az ország védelmi apparátusának tekintik, hanem egyfajta oktatási intézménynek, ahol majd ,,megnevelik a fiataljainkat”.