Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Aljakszandr Lukasenka belorusz államfő sokéves uralmát annak is köszönheti, hogy Ukrajnában nagyobb a szegénység, mint Fehéroroszországban - írta a Business Insider Polska. Persze jól kell megválasztani az összehasonlítás alapját, hiszen a lengyel átlagpolgár több mint kétszer jobban áll egy fehérorosznál. Ez nem jelenti azt, hogy ennyivel gazdagabb, ugyanis a különbséget részben az alacsonyabb árak okozzák.

A lengyelek ritkán látogatnak Fehéroroszországba: a német határt például 2020 első negyedében 9,3 millió lengyel lépte át, míg ugyanez alatt az idő alatt a beloruszt alig 0,2 millió. És ez a trend már hosszú évek óta. Nem könnyíti meg az utazást, hogy vízum is kell egy fehérorosz úthoz. Ugyanakkor a fehéroroszok az ukránok után a második legnagyobb vendégmunkáscsoportot alkotják Lengyelországban.

Van, ami olcsóbb

Fehéroroszországban az egy főre eső GDP tavaly 6,7 ezer dollár volt (a magyar adat 18,5 ezer dollár), ami 43 százalékkal kevesebb a lengyel adatnál. A nunbeo.com árfigyelő portál számítása szerint egy belorusz átlagosan kicsit több mint 1000 fehérorosz rubelt (1600 zloty, 120 ezer forint) keres, ami alacsonyabb a lengyel minimálbérnél (2300 zloty), és sokkal alacsonyabb az átlagbérnél.

Az utóbbi az idei második negyedévben nettó 3600 zloty (288 ezer forint) volt, ami 136 százalékkal több a fehérorosz átlagbérnél. Fehéroroszországban sokkal alacsonyabb a lakásrezsi, mint Lengyelországban: az áram, a fűtés, a víz, a szeméthordás egy 85 négyzetméteres lakás esetén havi 197 zlotynak megfelelő rubel, míg a lengyeleknél 688 zlotyt kell fizetni. Olcsóbb a tömegközlekedés is, itt 3,4-szeres a különbség, valamint a dohányáru - például egy csomag Marlboro 5,8 zlotynak megfelelő összegbe kerül, míg a lengyeleknél 17 zloty. Ugyanez a helyzet a taxival.

Van, ami drágább

Ezeknek az áraknak alapján az átlagos fehérorosz gazdagabbnak érezhetné magát az átlagos lengyelnél, ám van, ami náluk sokkal drágább, mint a lengyeleknél. Például az importált alma, a sör, a bor és a narancs. Egy ebédért egy nem túl drága étteremben 18 százalékkal kell többet fizetni, mint a szomszédos országban. Az üzemanyag a lengyeleknél 56 százalékkal drágább, de az átlaglengyelnek egy liter benzin keresete 0,14 százalékába kerül, míg a fehérorosznak a fizetése 0,18 százalékába.

Hatalmasak a különbségek, ha a drága termékről van szó, mint például az autó, vagy a lakás. Egy négyzetméter lakás a nagyobb városokban a fehéroroszok átlagfizetésének 3,5-szörösébe kerül, míg a lengyeleknél csak háromszoros szorzóval kell számolni. Egy egyszobás lakás bérlése a városközpontokban a fehéroroszok átlagfizetésének 77 százaléka, miközben a lengyel átlagfizetésnek csak 59 százaléka. Egy Volkswagen Golf 1,4, 90 KW személyautót a fehérorosz havi fizetésének 37-szereséért vehet meg, Lengyelországban 22 havi keresetbe kerül.

A beloruszok sokkal jobban jönnek ki, ha az ukránokhoz hasonlítják magukat. Az elmúlt években egyfajta felsőbbrendűséget is érezhettek velük szemben, amit a Lukasenka-rezsim táplált. Jelenleg a nettó fizetés Fehéroroszországban 20,5 százalékkal magasabb, mint Ukrajnában.Az utóbbi országban ugyan jóval olcsóbb a lakás, de egy belorusz könnyebben boldogul a rezsivel. Fehéroroszországban olcsóbb a benzin és az élelmiszer, a csirke, a helyi sajt, a tej, a gyümölcs és a zöldség. Autót is könnyebb venni, mint Ukrajnában.