Moszkvában megtartották a védelmi minisztérium tanácsának, az ország katonai vezetőinek éves kibővített ülését, amelyen beszédet mondott Vlagyimir Putyin államfő is. Méltatta a szíriai orosz szerepvállalás jelentőségét, és felszólította a tábornokokat: "Megparancsolom, hogy cselekedjenek nagyon keményen. Minden olyan célpontot, amely a (szíriai) orosz erőket vagy földi infrastruktúránkat fenyegeti, azonnal meg kell semmisíteni." Közölte, hogy már megszigorították a biztonsági intézkedéseket, és nem fognak eltűrni semmilyen provokációt a támaszpontok és az orosz katonák ellen - közölte a TASZSZ.

Az államfő méltatta az idei hadgyakorlatok eredményeit, a hadsereg felkészültségét, hangsúlyozva az alakulatok korszerű fegyverzettel való ellátása gyorsításának fontosságát, kiemelve a légvédelem és a stratégiai nukleáris erők hatékonysága fokozásának jelentőségét.

Mintegy ezt indokolva Szergej Sojgu védelmi miniszter kijelentette, hogy jelenleg mintegy 200 amerikai nukleáris fegyvert állomásoztatnak Belgiumban, Olaszországban, Hollandiában és Németországban. Folyik az orosz atomütőerő fejlesztése és korszerűsítése, a "nukleáris triád" mintegy 55 százaléka már korszerű rakétákból áll.

Putyin, aki korábban már utalt arra, hogy Moszkva készül megvalósítani az egykori amerikai csillagháborús tervet, amelyről az USA már rég lemondott, a stratégiai nukleáris erők fejlesztésének szükségességét hangsúlyozva közölte, hogy "különleges figyelmet kell szentelni az űrvédelmi programok végrehajtásának" - közölte a Szputnyik hírügynökség.

 

QP | Quality Placement