Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Muresan szerint Orbán vállalása azt jelenti, hogy a magyar kormánynak egy hónapon belül elő kell állnia egy tervezettel, hogy miként kívánja összhangba hozni a vitatott törvényt a brüsszeli testület elvárásaival.

A brüsszeli lap továbbá azt is írta, hogy az EPP elnökségi ülésén senki sem kérte a Fidesz kirúgását a pártcsaládból. Manfred Weber az EPP frakcióvezetője csak annyit mondott a Politicónak: most már Orbántól függ, "tiszteletben tartja-e a kutatás szabadságát". Weber ehhez még annyit jegyzett meg, hogy nem úgy, mint a lengyel kormány, ő meg akarja beszélni a dolgokat.

A német képviselő az EPP-hez tartozó állam- és kormányfők délelőtti találkozója után a Reuters szerint még azt is hangsúlyozta: a Budapest által hozott intézkedések elfogadhatatlanok. Az oktatás szabadságát garantálni kell. Ezután a megbeszélés után a labda Orbán térfelén pattog. Ha megfelelően reagál, akkor csapatjátékos, ha nem, annak következményei lesznek.

Világos és egyértelmű üzenetek Orbánnak

Az EPP elnöke, Joseph Daul az ülést követően közölte: Magyarország az Európai Bizottság azon kérésének megfelelően fog eljárni és minden szükséges lépést megtesz, hogy megfeleljen az oktatás szabadsága melletti elkötelezettségének és a jogállamiság tiszteletben tartásának.

Daul szerint "nyílt és őszinte" párbeszédet folytattak Orbán Viktor miniszterelnökkel az EPP elnökségi ülésén, az EPP azt követelte a Fidesztől és a magyar kormánytól, hogy minden szükséges lépést tegyen meg annak érdekében, hogy teljesítsék az Európai Bizottság (EB) kérését. (Frans Timmermans, az EB első alelnöke az ülést követően újságíróknak annyit mondott: ezt az ügyet nem fogja ejteni.)

Orbán Daul szerint biztosította az EPP-t arról, hogy Magyarország a brüsszeli javaslattevő-végrehajtó intézmény kéréseinek megfelelően fog eljárni.

Az EPP elnöksége emellett egyértelműen jelezte Orbán Viktor miniszterelnöknek és pártjának, a Fidesznek, hogy nem fogadjuk el semmilyen alap szabadságjog korlátozását vagy a jogállamiság figyelmen kívül hagyását. Ez magában foglalja az oktatás szabadságát és az egyetemek autonómiáját is. Az EPP azt szeretné, hogy a CEU tovább működjön, a határidőket függesszék fel és kezdődjön meg a párbeszéd az USA-val

- mondta az EPP elnöke.

Betelt a pohár

Az EPP ülése után kiadott közleményből kiderül, hogy a civilekről is volt szó az ülésen. Ebben az áll, hogy az EPP szerint a civilek szerves részét képezik minden egészséges demokráciának, a civil társadalmat képviselik és ezért tiszteletben kell tartani őket.

Az EPP emellett azt is világossá tette a magyar félnek, hogy elfogadhatatlannak tartja az "Állítsuk meg Brüsszelt" konzultáció nyíltan EU-ellenes retorikáját.

Az a folyamatos támadás Európa ellen, amit a Fidesz már évek óta folytat, elérte azt a szintet, amit nem lehet tolerálni. Ez a konzultáció mélységesen félrevezető

- hangsúlyozza a közlemény szerint Daul.

"Az Európai Uniót az EPP előrelátó képviselői alapították és a meggyőződésünk mélyen Európa-párti" - szögezi le az elnök, aki azt is nyomatékosítja: nem kell arra emlékeztetnünk Orbán Viktort és minden embert, hogy a Brüsszelben hozott döntések az európai kormányokkal - beleértve az ő magyar kormányát is -, az Európai Parlamenttel - amely a magyar emberek képviselőit is magába foglalják - közösen születnek.

Ezt mondta Orbán az ülésről távozva

Az Economist újságírójának, Tom Nuttallnak sikerült Orbánt is szóra bírnia. Az ülésről távozó miniszterelnöktől megkérdezte: mi történt az EPP elnökségi ülésén reggel, mire a miniszterelnök annyit mondott: "arra kértek, hogy viselkedjek."

 

És a hivatalos verzió szerint meg ezt

Az EPP ülését követően Havasi Bertalan, a Miniszterelnökség Sajtóirodájának vezetője is kiadott egy közleményt. Eszerint az Európai Néppárt szombati elnökségi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarország kormánya minden nyitott jogi kérdésben készen áll az együttműködésre az Európai Bizottsággal. Ahogy a múltban, úgy a jövőben is a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat megállapodással kívánja rendezni a kormány - olvasható a közleményben az MTI szerint.

Magyarország miniszterelnöke újra egyértelművé tette, hogy a kormány nem kívánja bezárni Soros György Budapesten működő Közép-európai Egyetemét. Magyarországon azonban előjogokat egyetlen egyetem sem élvezhet, a magyar jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Tényleges tevékenység nélküli, offshore-postaládaként működő felsőoktatási intézmények létét a magyar jogszabályok a jövőben sem engedik meg - áll a közleményben.

A miniszterelnök világossá tette, hogy a kormány által indított nemzeti konzultáció nem Európa-ellenes, éppen ellenkezőleg, azt a célt szolgálja, hogy közös erővel megreformálják az Európai Uniót, amely jelenleg sok tekintetben rosszul működik, és megújításra szorul.

A közlemény szerint Orbán Viktor kérte az Európai Néppárt segítségét, hogy a magyar családok számára komoly rezsinövekedéssel járó energiaunió tervezetét az Európai Bizottság vonja vissza.

A bevándorlás kérdésében pedig hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra sem tudja elfogadni az illegális menekültek ellenőrizetlen bevándorlását, és minden körülmények között fenn kívánja tartani az európai és magyar határokat védő kerítést - olvasható Havasi Bertalan tájékoztatásában.

(Azt, hogy hogy értékelte a történteket Orbán Viktor és mit mondott az EU-csúcs után, itt olvashatja.)