Néhány nap alatt majdnem 7500-an jelentkeztek arra a tízezer dináros (harmincezer forint) kerékpárvásárlási támogatásra, amellyel Újvidék támogatja az új biciklik vásárlását – vette át vajdasági Szabad Magyar Szó a 021.rs helyi hírportál hírét. Már korábban kiderült, hogy az akció meghirdetését követő első percben hatezren jelentkeztek a támogatásra, ezért összeomlott az erre kidolgozott rendszer.

Az újvidéki városi közigazgatás környezetvédelmi hivatala közölte, hogy az óriási érdeklődés nagyon leterhelte az igénylés benyújtásához szolgáló rendszert. A hivatal közleménye szerint már az első percben több ezer újvidéki nyitotta meg a támogatás igénylésére kidolgozott applikációt, ami miatt a rendszerben terhelés lépett fel.

QP | Quality Placement

Sokan többször is elküldték igénylésüket, ezeket később törölték a rendszerből. A város részéről előirányzott támogatásból egyébként 702 polgár kaphat támogatást új bicikli vásárlására, de valós esélye azoknak van, akik 1 és 900 közötti sorszámot kaptak a jelentkezéskor. Sajtóinformációk szerint a nagy érdeklődésre való tekintettel nagyjából két hónap múlva ismét igényelhetik a polgárok ezt a fajta támogatást, akkor az önkormányzat a tervek szerint több pénzt szán erre a célra.