A kínai munkaerő nagysága a második egymást követő évben zsugorodott 2013-ban, aminek jelentős hatása lehet a feltörekvő piacokra - állítják szakértők. A munkaképes korú lakosság, azaz a 15 és 59 év közöttiek rétege 2,44 millióval, 919,54 millióra csökkent az elmúlt évben - derült ki a pekingi statisztikai hivatal jelentéséből. Ezzel az említett korosztály a teljes népesség 67,6 százalékát adta, ami 1,6 százalékponttal marad el a 2012-es aránytól.

A világgazdasági folyamatok alakulása szempontjából a kínai munkaerő-állomány alakulása a legfontosabb változás - hangsúlyozza Sanjeev Sanyal, a Deutsche Bank globális gazdasági folyamatokkal foglalkozó stratégája. Az átalakulás nyomán Kína a világ gyárából a világ befektetőjévé válik - állítja a szakértő. Ez lehetőséget teremt más feltörekvő országoknak - köztük a Fülöp-szigeteknek és Indiának -, hogy belépjenek olyan ipari termelési folyamatokba, amelyet Kína a kevesebb dolgos kéz miatt kénytelen feladni. Ebbe beleértendő az exportorientált feldolgozóipari termelés is.

Elkésett fékezés

Sanyal szerint a világ legnagyobb munkaerőforrásának zsugorodása hosszú távú folyamat. Az elemző az előbbinél kissé szűkebben méri a munkaképes korú lakosságot, a 20 és 59 éves embereket számítja ide. Ennek alapján úgy véli, hogy a jelenlegi 853,7 millióról 2015-re szerényen, 848,9 millióra csökken a lakosság e szegmense Kínában. Ezt azonban zuhanás követi majd: 2030-ra 781,8 millióra, 2040-re 743,0 millióra, 2050-re 650,9 millióra esik a munkaképes korúak száma.

A kínai parlament decemberben új szabályokat fogadott el, amellyel enyhítették az 1970-es években bevezetett, a túlnépesedést megelőzni hivatott egykepolitikát. Ezt részben a munkaerő-állomány csökkenésének lefékezésével, részben a társadalom elöregedésének visszaszorításával, részben a felborult férfi-nő arány kiigazításával indokolták.

Sanyal azonban úgy véli, hogy az új intézkedések sem tudják megállítani a népesség zsugorodását, mert egyszerűen nincs elég szülőképes nő ahhoz, hogy stabilizálják a létszámot. A szárazföldi Kínában közel 118 fiú gyerek születik mindent 100 kislány mellett.

A kommunista irányítású ország szintén a héten hozta nyilvánosságra a társadalmi egyenlőtlenséget mérő mutatóját. A Gini-együttható, amelynek nulla értéke a teljes egyenlőséget, egyes értéke a teljes egyenlőtlenséget jelzi, 0,473-ra zsugorodott 2013-ban a 2012-es 0,474-ről. Elemzők szerint az mutató 0,4-es szintje a veszedelmes egyenlőtlenségek biztos jele.