Az Európai Unió radikális átalakítását, egészen pontosan az unió hatáskörének drasztikus szűkítését javasolja Nicolas Sarkozy volt konzervatív francia államfő a francia Le Pointban és a német Die Weltben egyszerre megjelent cikkében. A hosszú fejtegetéssel kétéves hallgatását szakítja meg a politikus, aki 2012-ben elvesztette az elnökválasztást szocialista ellenfelével, Francois Hollande-dal szemben.

Sarkozy elutasítja az euroszkeptikusok és a federalisták álláspontját is. Az előbbieknek azt üzente, hogy akik szét akarják bontani Európát nemzetállamokra, azok elfeledkeznek arról, amit a kontinens vérgőzös háborúkkal szabdalt történelme tanít Európa országainak és a szakadék szélére sodornák Európát. Franciaország és Európa földrajzilag, történelmileg, kulturálisan és immáron politikailag is szétválaszthatatlanok, ezért a volt államfő támogatja az Európai egységet - szoros feltételekkel.

Műtétre lesz szükség

Sarkozy megérti az EU feladatával, küldetésével kapcsolatos kétségeket. Ezért olyan javaslatokat tett, amelyek minden bizonnyal nagy tapsot kapnak az unió gyökeres átalakítását akaró országokban, például Nagy-Britanniában - idézi a cikket a Financial Times. A közös európai valutát használó 18 uniós tagország együttműködését Franciaország és Németország vezetésével el kell mélyíteni, és ezzel egyidejűleg drasztikusan vissza kell vágni a tágabb,  a 28 tagú EU beleszólását a tagállamok ügyeibe.

Sarkozy egy nagy francia-német gazdasági zóna vízióját vázolta fel, amely szerinte megteremtené az euró igazi közös alapját. Szerinte nem tarthatók fenn az övezet tagállamainak azonos jogai, azaz az olyan törpéknek, mint Ciprus, Luxemburg vagy Málta, másodrendű szerepet kell játszaniuk. Franciaország és Németország vállalja az eurózóna gazdasági irányításának legnagyobb részét - támasztotta alá véleményét.

Abcúg EU-28

Az valóság az, hogy nincs egy Európa. Két Európa van, amelyeknek eltérő úton kell továbbfejlődniük. A 28 tagú Európai Unió nevetséges, bürokratikus labirintussá vált - ez az oka annak, hogy Nagy-Britannia a kilépését fontolgatja az unióból. Nincs más lehetőség, mint drasztikusan szűkíteni az EU kompetenciáit, beleszólási lehetőségeit. Sarkozy szerint ennek mindössze az iparra, a mezőgazdaságra, a kereskedelemre, a versenyügyekre, az energiára és a kutatásra kellene kiterjednie.

A volt francia államfő szerint azonnal fel kell függeszteni a schengeni szerződést, amely lehetővé teszi az uniós állampolgároknak a szabad mozgást a megállapodást aláíró országokon belül. Ehelyett be kell vezetni a Schengen 2-t, amelybe csak azok a tagállamok léphetnének be, amelyek megfelelően érvényesítik a közös bevándorlási politikai előírásait. Meg kell szüntetni azt a lehetőséget, hogy ha egy bevándorló belép egy schengeni országba - netán oda születik -, az jogot szerez arra, hogy az övezeten belül bárhova továbbutazzon, kinézve magának egy olyan országot, ahol nagyvonalúbb szociális támogatásokra számíthat.

Sarkozyt, aki akár a francia jobbközép UMP elnökjelöltje lehet a 2017-es elnökválasztáson, egy ideje noszogatják pártján belül, hogy szólaljon meg. A hét végi EP-választás előtt a szélső jobboldali Nemzeti Front 25 százalékos támogatottsággal vezeti a közvélemény-kutatásokat, megelőzve az UMP-t és a szocialistákat. Ha győzne, az nagy blamázs lenne a konzervatívoknak. A párton belül meglehetősen népszerű a volt államfő, ezért hívei abban bíznak, hogy megszólalása, kemény fellépése az utolsó pillanatban mozgósíthatja az UMP hagyományos szavazóit, elszívhatja a levegőt a radikális jobboldal elől.