Leszállította a koronavírus elleni vakcina első tesztverzióját egy amerikai cég, a Massachusetts állambeli Cambridge-ben található Moderna Therapeutics, ami 42 nappal a COVID-19 vírus genetikai feltérképezése után készült el a kísérleti vakcinával. A végleges megoldás ennek ellenére még távoli, az embereken végzett tesztelést ugyanis legkorábban áprilisban kezdik meg, írta a Time nyomán az Index.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet ezzel párhuzamosan egy, az ebola ellen fejlesztett szert is elkezdett tesztelni egy páciensen, akit a koronavírus Kínából indult verziójával kezelnek. A beteg önként jelentkezett a kísérleti kezelésre azok után, hogy hazaszállították a Jokohama mellett karantén alatt veszteglő Diamond Princess óceánjáróról.

A Remdesivir névre hallgató szer bizakodásra okot adó eredményeket hozott állatokban két, a mostani koronavírussal rokonságban álló másik koronavírus-fertőzés, a SARS és a MERS kezelése során.

A Moderna gyógyszercég vakcináját azért sikerült rekord gyorsasággal kifejleszteni, mert egy viszonylag új biotechnológiai eljárást alkalmaztak, ami nem igényli, hogy nagy mennyiségben tenyésszék ki a vírust.