Mihail Gorbacsov, aki 2021. március 2-án lesz 90 éves, régóta egyedül él, családjának még élő tagjai Németországba költöztek. A Szovjetunió egykori első számú vezetőjéről egy bejárónő gondoskodik, rajta kívül csak a törvény szerint a volt legfelsőbb vezetőket megillető testőrség van a környezetében - derül ki a lett Medusa hírportál beszámolójából. Amikor lemondva a Szovjetunió elnöki posztjáról 1992 elejétől ismét magánember lett, ki kellett költöznie háromszobás Koszigin utcai kormányzati lakásából. A költözés sietősen ment, ám a jelen lévő kormányzati emberek mindent megfogdostak, nehogy a világ egyik szuperhatalmának volt vezetője esetleg meglovasítson valamilyen állami tulajdont.

A család akkor Gorbacsovék Moszkva környéki dácsájába költözött, oda ahol akkor éltek, amikor Sztavropolból Moszkvába költöztek. Ez jóval azelőtt történt, hogy Gorbacsovot a szovjet kommunista párt első titkárává választották volna. A következő három évtizedben ebben a kétemeletes házban lakott, amelynek környékén tízszer nagyobb házakat építettek az orosz újgazdagok.

Hajszálon múlt az élete

Gorbacsov első gyermekkori emléke, hogy beteg és éhes az 1930-as évek elejének nagy éhezése idején. Se tej, se kenyér, se hús nem volt a háznál, de a falu más házainál sem - írja Zolcer János Gorbacsov titkai című könyvében. Az emberek jobb esetben füveket, növényeket és krumplit ettek. Misát láz és éhség gyötörte, a helyi felcser lemondott róla. A szülei a réti füvekből főzött teán kívül nem tudtak mást adni neki. Korábban voltak galambok is a faluban, de azok is eltűntek. Végül a leleményes nagyapának támadt életmentő ötlete: békákat fogott a falu határában, azokból készített valamilyen ennivalót beteg unokájának. Ez volt az utolsó esélye, hogy a gyereket megmentse az éhhaláltól.

Kádár János megjósolta

Amikor Mihail Gorbacsov 1985-ben 54 évesen hatalomra került, kitűnt a szovjet kommunista párt ősöreg vezetői közül, és senki sem számított arra a forradalomra, amit a megjelenése később hozott - írta róla Marc Edward Hoffman, a bookforum.com hírportálon. Pontosabban egy valaki azért évekkel korábban megjósolta a jövőt, nevezetesen Kádár János, a magyar kommunista állampárt feje. Németh Miklós, 1988 és 1990 között Magyarország miniszterelnöke a Gorbacsovról szóló egyik portréfilmben (Werner Herzog: Meeting Gorbachev, 2018) beszámol arról, hogy a szovjet párt mezőgazdaságért felelős vezetőjeként többször ellátogatott Magyarországra. Azért jött, hogy tanulmányozza az akkor jól működő magyar mezőgazdaságot, és kitalálja, mit vehetne át abból hazája agráriuma.

Németh céloz rá, hogy megismerve Gorbacsovot Kádár mások előtt kijelentette: ha ez az ember hatalomra kerül Moszkvában, akkor megássa a szocialista rendszer sírját. Talán úgy látta, hogy Gorbacsovban nincs meg a hatalom megtartásához szükséges - az átlagember normális gondolkodásával nehezen elképzelhető - keménység vagy, ha tetszik, kíméletlenség, az a képesség, hogy bárkit, akár volt szövetségesét vagy barátját is eltávolítsa az útból, ha a hatalmát veszélyezteti. Ezért gondolhatta, hogy ha elkezdi Moszkvából, a kelet-európai szocializmus központjából reformálni a szovjet rendszert, akkor menthetetlenül szétzilálja azt, ami rövid úton elvezet a bukásához.

Csata Jelcinnel

Gorbacsov egy másik dokumentumfilmben (Ewa Ewart: Gorbachev - A Man Who Changed the World, 2011) tett megjegyzésével mintha igazolná ezt. Elárulta, hogy szerinte azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy nem távolította el a hatalomból Borisz Jelcint, aki Moszkva polgármestereként, majd Oroszország elnökeként fokozatosan a riválisává nőtte ki magát. Egy pont után a nyugati hatalmak már párhuzamosan tárgyaltak kettejükkel. Gorbacsov árulónak tartja Jelcint, aki megígérte, hogy együtt alakítják át a Szovjetuniót laza föderációvá, ám később nélküle, a háta mögött írta alá Fehéroroszország és Ukrajna akkori vezetőjével a Szovjetuniót felbontó megállapodást.

Fotó: AFP

Amikor 1991 elején világossá vált, hogy távoznia kell a hatalomból elkezdett gondolkodni azon, hogyan folytassa. Úgy döntött az amerikai elnökök példáját követi: létrehozza a saját társadalomtudományi kutatóközpontját - derül ki a Medusa cikkéből. Jelcin ezúttal kezdetben nagyvonalú volt, helyet adott az intézetnek a pártapparátcsikok néhai elitképzőjében, a Lenin Intézetben, és az állam vállalta, hogy állja a 750 munkatárs fizetését.

Persze kért is valamit cserébe Gorbacsov elvtárstól, mégpedig azt, hogy ne politizáljon. Gorbacsov ezt úgy értelmezte, hogy nem használja fel az intézményt politikai párt alapítására, de azért nem fogta be a száját. Erre 1992 közepén szolgálati autóját egy sima Volgára cserélték az elnöki ZIL-ről és ősszel 54 ezer négyzetméterről 7500-ra csökkentették a kutatóintézete rendelkezésére álló területet. Gorbacsov évekig próbált saját épületet építtetni intézetének, de nem tudta összeszedni rá a pénzt.

A stratégia

Gorbacsov a hatalomban töltött hat évében, 1985-től 1990-ig felvilágosult abszolútista vezetőként próbálta megreformálni a szovjet szocializmust - írja Hoffman. Olyan pártapparátcsik kollégáira támaszkodott, akik 25 évvel korábban a szintén viszonylag nyílt gondolkodású Nyikita Hruscsov pártfőtitkári regnálása idején dolgoztak a rendszer reformján, majd miután a keményvonalas pártapparátus Leonyid Brezsnyevet ültette saját bábjaként az első számú vezető székébe, háttérbe húzódtak.

Fotó: AFP

Ewart dokumentumfilmje szerint Gorbacsov szimpátiával figyelte a cseh pártvezetés 1968-as kísérletét az emberarcú szocializmus megteremtésére, és megdöbbent, amikor egy évvel a Varsói Szerződés katonai beavatkozása után megtudta, hogy nem a cseh vezetők kértek katonai segítséget a rendcsináláshoz. Valami olyasmiről álmodhatott az 1980-as évek közepén, amit a cseheknek húsz évvel korábban nem sikerült megvalósítaniuk. Nem véletlenül mondják rá, hogy illúziókat kergetett.

Gorbacsov két azóta ikonikussá vált jelszóra húzta fel reformjait. A glasznosztyra, ami nyíltságot jelent, és a peresztrojkára, ami átalakítást. A terv az lehetett, hogy a nyíltság segítségével megszerzik a társadalom támogatását a megcsontosodott pártapparátus ellenállásának megtöréséhez, ami utat nyit a merev, túlközpontosított politikai és gazdasági rendszer átalakításához. Eközben, szintén a peresztrojkában bízva elkerülik, hogy a keményvonalasok ugyanúgy megbuktassák Gorbacsovot, mint Hruscsovot - írja Hoffman.

Siker és bukás

A stratégia egy ideig működött. Az oroszok a bolhapiacokon adták-vették a beszédeit tartalmazó videókazettákat, miközben radikális leszerelési politikájával külföldön szerzett elismerést. Találkozott az összes akkori vezető politikussal, Ronald Reagan amerikai elnökkel, Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel, Francois Mitterrand francia államfővel és Helmut Kohl német kancellárral. Arról az igazi vonzerőről, amit fel tudott kelteni maga iránt, korábban szovjet vezető nem is álmodhatott. Olyan külsőségek között járt-kelt saját országában és a világ legkülönbözőbb nagyvárosaiban, mint egy rocksztár - írja William Taubman: Gorbachev: His Life and Times című biográfiájában.

Fotó: AFP

Gorbacsov a rövid- és közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek leszereléséről megkötött szovjet- amerikai megállapodásért, a szovjet hadsereg kivonásáért Afganisztánból, a szovjet katonai erők kivonásáért a kelet-közép-európai országból, a német újraegyesítés lehetővé tételéért 1990-ben Nobel-békedíjat kapott. A díjjal járó pénzt befizette az államkasszába.

Egy évre rá a szovjet kommunista párt keményvonalas vezetői puccsal próbálták eltávolítani a hatalomból, ami három nap alatt megbukott. A puccskísérlet nyertese Jelcin lett, aki kihasználta, hogy a Gorbacsov-éra hat éve alatt felszabadult oroszok körbevették és hatástalanná tették a Moszkva utcáira vezényelt tankokat. Az ellenállás élére állva gyakorlatilag átvette a hatalmat a puccskísérlet alatt házi őrizetben tartott Gorbacsovtól, majd megkötötte Fehéroroszország és Ukrajna vezetőjével a Szovjetunió feloszlásáról szóló egyezményt. Gorbacsov mint a Szovjetunió elnöke egy hetet kapott, hogy összeszedje cókmókját és lemondjon.

Halva született próbálkozások

Borisz Jelcin ösztönei jól súgták meg neki, hogy elődje nem akar lemondani arról, hogy visszatérjen a politikába. Amikor 1996-ban Jelcin népszerűségi mutatója öt százalékra csökkent, Gorbacsov úgy döntött elindul ellene az elnökválasztáson - írja a Medusa. Az hagyján, hogy alapítványának vezető munkatársai ellenezték az ötletet, ám egy hozzá közelálló forrás szerint a volt first lady, Raisza Gorbacsova is le akarta beszélni tervéről. Kettejük viszonya több volt férj és feleség kapcsolatánál, Gorbacsov legközelebbi bizalmasa volt felesége, aki mindenhová elkísérte külföldi útjaitól kezdve a Kreml folyosóin át az utcai kézfogáspartikig. Gorbacsov Raisza 1999-ben bekövetkezett haláláról azt mondta Herzognak, hogy úgy érezte, tőle is elvették az életét.

Fotó: AFP

Gorbacsov azzal magyarázta indulását, hogy nem akarja, hogy az orosz emberek csak Jelcin és első számú kihívója. Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt elnökjelöltje közül választhassanak. Felesége végül komoly viták után mellé állt, és végigcsinálta a kampányt, ami nem volt könnyű. Gorbacsov minden gyűlésén az első sorban kommunista aktivisták rázták az öklüket országuk felosztásával vádolva Gorbacsovot, aki azzal válaszolt: "Mire vártok? Gyertek fel a színpadra és feszítsetek keresztre!" Még durvább volt, hogy omszki gyűlésén valaki feljutott a színpadra, és pofon vágta. Egy ideig hallgatta a szitkozódást, majd azt mondta: "Szóval így jut el a fasizmus Oroszországba!" Ezután távozott az auditóriumból.

Régi poén a politikusok feleségéről

Mihail Gorbacsovnak a korábbi szovjet pártfőtitkár, Jurij Andropov volt a mentora - írja Zolcer János könyvében. Ma többen azt állítják, hogy az egykori KGB-főnök nem is annyira Gorbacsovot, hanem rajta keresztül Raiszát mentorálta, benne látta a nagy "államférfit": ő lett volt az igazán megfelelő politikus, főtitkár, elnök, és nem a férje, Mihail. Vele - mondják - bizonyára egészben maradt volna a Szovjetunió. Orosz politikai elemzők, Raisza ismerői is azt mondják: ha nem következik be 1999-ben a halála, nagy esélye lett volna férje nyomdokaiba lépni, és akár választásokat is nyerni. Szerintük minden képessége megvolt ahhoz, hogy irányítsa az országot, folytassa férje reformpolitikáját.

Gorbacsov végül katasztrofálisan szerepelt, csak a szavazatok 0,5 százalékát szerezte meg. Az ezt követő években még részt vett az Egyesült Orosz Szociáldemokrata Párt tevékenységében, ám ezt a szervezetet 2004-ben elhagyta, miután rájött, hogy párttársai el sem akarnak indulni a szövetségi parlamenti választásokon. Ahogy intézetének egyik munkatársa az időközben felemelkedett Vlagyimir Putyin rendszerének lényegét összefoglalta, nem volt értelme folytatni. Ebben a rezsimben van egy kormányzó párt és azt körülveszik díszítő elemként szolgáló, hatalmi esélyek nélküli további pártok, amelyeknek nem osztanak lapot az ország ügyeinek intézésében.

Nem nyerte meg az USA a hidegháborút

Az USA-ban azt tanítják a kisiskolásoknak, hogy az Egyesült Államok megnyerte a hidegháborút a Szovjetunió ellen. Gorbacsov Herzog filmjében azt mondja, ez badarság, valójában mindenki nyert azzal, hogy véget ért az esztelen szembenállás. Hoffman szerint igaz, hogy a demokrácia és a piacgazdaság összehasonlíthatatlanul rugalmasabb, hatékonyabb gazdasági rendszer, mint amilyen a szovjet egypártiság és tervutasítás volt, de egy Gorbacsovnál hatalomcentrikusabb, keményebb vezető, aki nem habozott volna erőszakot alkalmazni, ha úgy látta volna, hogy azzal tarthatja össze az országát, elodázhatta volna a rendszer bukását. És lehetett volna sokkal véresebb az elkerülhetetlen összeomlás. Nem a Nyugatnak, hanem kizárólag neki és külügyminiszterének, Eduard Sevardnadzének köszönhető, hogy ez nem így történt.

Fotó:AFP

Miért bukott el?

Arra a kérdésre, hogy miért bukott meg a reformkísérlete, egyik tanácsadója azt mondta, nem volt érzéke az intézmények iránt és erősen hajlott az improvizálásra. Magyarán nem tudott felépíteni egy működő politikai és gazdasági rendszert a lebontásra ítélt szovjet szisztéma helyén. Emellett Hoffman szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy olyan országot vett át, amelynek vezetői gazdasági analfabéták voltak és az érdekeiknek megfelelően kozmetikázták a számokat, illetve titkoltak el tényeket.

Ez megmutatkozott a csernobili atomerőmű katasztrófájában is, amelynek költségei nem mellesleg szakértők szerint egymaguk államcsődbe dönthették volna a Szovjetuniót vagy talán meg is történt ez, csak eltitkolták. Erre tett rá még egy lapáttal az olaj alacsony világpiaci ára, ami megfosztotta az energiaexporttól függő országot a létfontosságú költségvetési bevételektől. Így nem jutott pénz arra, hogy leszereljék az egyre rosszabb helyzetbe kerülő, és ezért Gorbacsov politikáját hibáztató nép haragját.

Fotó: AFP

Tragikus hős

Taubman könyvének konklúziójaként tragikus hősnek láttatja Gorbacsovot (képünkön Antall Józseffel, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökével), akinek bukását részben saját hiányosságai és hibái okozták, részben pedig az, hogy olyan országot örökölt elődeitől, amely menthetetlen állapotban volt. A Szovjetunió nem kerülhette el a gazdasági összeomlást, csak az volt a kérdés, kit tesz majd ezért felelőssé a társadalom.

Horst Teltschik, Helmut Kohl tanácsadója, egyetért ezzel a minősítéssel, de más magyarázatot ad rá Herzog dokumentumfilmjében. Gorbacsov története azért végződött tragikusan, mert nem tudta elérni két célját. Az egyik egy NATO és Varsó Szerződés nélküli világ, amely egyetlen biztonsági rendszerben egyesül Vancouvertől Vlagyivosztokig, a másik a Szovjetunió egyben tartása. Ugyanakkor így is neki és Sevardnadzénak köszönhető, hogy Európa teljesen új lapot nyithatott a történetében.

Nem jár köszönet?

Kelet-Európa országai, amelyek Gorbacsovnak köszönhetik legújabb kori szabadságukat, eddig még nem tettek felé egyetlen köszönő gesztust, nem adtak neki egy "köszönő kitüntetést" sem. Ezekben az országokban még mindig egy kommunista diktátort és nem a felszabadító reformert látják benne - írja Zolcer János könyvében. Egyik-másik kelet-európai országban politikai kapcsolatai révén Zolcer próbálkozott megértetni az aktuális vezetéssel, hogy hatalmukat ők is Gorbacsov akkori politikájának köszönhetik. Bár részben vagy egészben igazat adtak neki, mindenütt előjöttek a politikai félelmek: mit szól majd az ellenzék egy szovjet kommunista vezető kitüntetéséhez? Mit szólnak az emberek, hogy egy oroszt tüntetnek ki? Mit szól majd Putyin, hogy Gorbacsov kitüntetést kap, ő meg nem?

A szabadság íze

Gorbacsov elmondta biográfiája szerzőjének, hogy mostanában általában reggel 6 órakor kel fel. Végez néhány egyszerű testgyakorlatot az ágyában, kinyújtózik, mint egy macska. Még az elmúlt időszakban is majdnem minden nap hetente többször bejárt a Gorbacsov Alapnál lévő irodájába. Szobájában egyetlen dekoráció látható, felesége, Raisza képe. Hozzátartózói régen nem győzködik, hogy pihenjen többet, sőt, mint mondja, már magától sem kérdezi, miért nem lazít végre. Úgy gondolja, ha nem politizálna, még rosszabbul érezné magát. Elég idős ahhoz, hogy a régi igazságot ismételgesse, miszerint ha tudta volna fiatal korában, amit most, mindent másként csinálhatott volna.

Taubman szerint az oroszok hajlanak arra, hogy az erős kezű, autokrata vezetőt válasszanak a Gorbacsov-féle megengedő vezetők helyett. Egy új cárt keresnek, akit Putyin személyében meg is kapnak. Hoffman azonban nem ért ezzel egyet. Szerinte Gorbacsov átmeneti sikere azt bizonyítja, hogy az oroszok éppen annyira szeretik a szabadságot, mint bármely más nép gyermekei, csak újra és újra arra kényszerülnek, hogy válasszanak a munkahelyük, a nyugdíjuk megtartása, azaz az anyagi biztonságuk és a demokrácia között. Ez kétségbeejtően nehéz dilemma, ám ha egyszer elég stabil politikai-gazdasági intézményrendszerük lesz, hogy elkerüljék a választás kényszerét, akkor lemondanak majd a vaskezű vezetőről is.