Kibertámadás érte az Európai Parlament weboldalát, Roberta Metsola EP-elnök szerint az eset mögött az oroszbarát Killnet csoport áll – írja a Bloomberg.

A támadás az úgynevezett elosztott szolgáltatásmegtagadásos (DDoS) módszerrek hajtották végre. Ennek lényege, hogy töméntelen mennyiségű adatforgalmat zúdítanak a szerverekre, és ezzel blokkolják a hozzáférést az adott weboldalhoz.

Metsola leszögezte, az EP IT-szakértői végül elhárították a támadást, és védik a rendszert. A támadást követően az Európai Parlament weboldala rapszodikusan volt csak elérhető.

A támadás apropóját az adhatta, hogy az EP szerdán államilag szponzorált terrorizmussal vádolta meg Oroszországot, valamint azzal, hogy háborús bűnöket követnek el, mikor "szándékosan támadnak meg civileket". A hivatalos nyilatkozat egy darabig nem is volt hozzáférhető a weboldalon.

Nem ez az első alkalom, mikor a Killnet nyugati célpontokat szemel ki, az elmúlt hónapok során állami honlapokat és amerikai repülőtér weboldalát is elsötétítették kibervédelmi kutatók és a csoport saját bevallása szerint.