Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A piaci megfigyelők egy része úgy látja, hogy a következő napokban nem fog enyhülni az a geopolitikai feszültség, ami napok óta felfelé hajtja a nyersolaj árát - kezdi összefoglalóját a CNBC. A piacon szerdán már a harmadik egymást követő napon át tartott a hegymenet, amely 2014 óta nem látott magasságba lökte a fekete arany árát.

A drágulást Donald Trump amerikai elnök indította el egyik Twitter-üzenetével, amelyben arra figyelmeztette Moszkvát, hogy az amerikai hadsereg csapást mérhet az oroszokkal szövetséges szíriai kormányerőkre. Ezt megelőzően a rezsim vegyi fegyverrel hajtott végre sok halálos áldozatot követelő támadást.

Hullámvölgy

Ez követően kissé csökkentek az olajpiaci jegyzések, mivel Trump nem kötelezte el magát arra, hogy azonnal kiadja a tűzparancsot. Újabb üzenete szerint lehet, hogy hamarosan, de lehet, hogy csak jó sokára lép akcióba az USA hadserege. Az észak-amerikai WTI-olaj ára erre hordónként 66 dollárra szelídült, majd visszakapaszkodott 67 dollár közelébe. A londoni Brent hordójáért csütörtök délután 72 dollárt kellett adni.

Boris Schlossberg, a BK Asset Managment befektetési cég igazgatója még Trump újabb üzenete előtt azt mondta a CNBC-nek, hogy az árak további alakulása több egymást keresztező tényezőtől függ.

  • A közel-keleti geopolitikai feszültség erősödésnek és a készletek váratlan emelkedésének eredőjeként drágult a fekete arany, mivel az előbbi erősebben hatott, mint az utóbbi.
  • Ha az USA rakétákat indít szíriai célpontok ellen, az növelni fogja a kockázatot, ami tovább tolja felfelé a nyersolaj árát és nyomást gyakorol a részvényárakra.
  • Ha ez bekövetkezik, akkor a jegyzések felszúrhatnak a 70 dollár/hordós szint fölé és a befektetői hangulat tovább fog romlani.
  • Ugyanakkor ezek a geopolitikai feszültségek inkább gyengébb hosszú távú hatással járnak a piacra, mint erősebbel. Ezért érdemes figyelni a hosszabb távú olajpiaci előrejelzésekre is.

Vége lesz

Ez utóbbi megjegyzést támasztja alá egy a Bloombergen megjelent elemzés, amely szerint az olajár szárnyalására játszó befektetőket csalódás érheti. A hedge fundok éppen ezt tették az elmúlt hónapokban, még nem a friss geopolitikai feszültségre bazírozva, hanem arra számítva, hogy folytatódik a világgazdaság növekedése, ami erősíti az olaj iránti keresletet.

A befektetők azt próbálták kisakkozni, hogy minek lesz erősebb a hatása: a globális GDP-növekedésnek és az OPEC erőfeszítéseinek az olajkitermelés korlátozására vagy az amerikai olajpala-kitermelés bővülésének.

A Bloomberg cikkírói szerint bár eddig az előbb két tényező volt túlsúlyban, ami az olajár emelkedéséhez vezetett, hosszabb távon változni fog a helyzet. Az olajpala-kitermelés meglepő rugalmassága (mármint, hogy az alacsonyabb olajárra reagálva nem esik vissza annyira ez a fajta, meglehetősen drága olajbányászat, amennyire sokan számítottak), illetve a világgazdasági növekedés lassulása párosulhat egymással. Ez határt szab a nyersolaj, és ezzel az üzemanyagok drágulásának.

A fotó forrása: Shutterstock