Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A duma jóváhagyta az orosz kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslatát. Úgy tűnik, a Kreml idén lemondott a jövőbe látás képességéről, és az utóbbi időben szokásos három helyett csak egy éves büdzsét terjesztett elő. Ennek értelmében 2016-ra 13,7 ezer milliárd rubeles (204 milliárd dollár) bevétellel és 16 ezer milliárd rubeles kiadással (238 milliárd dollár) számol, így a hiány a becsült bruttó hazai termék 3 százaléka körül alakulhat - közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.

A GDP összege várhatóan eléri a 78,7 ezer milliárd rubelt (1,15 ezer milliárd dollár). A büdzsé az infláció mértékét maximum 6,4 százalékra becsüli, hordónként átlag 50 dolláros olajár mellett. Ez az úgynevezett Ural-olajra alapul, amely általában alacsonyabb a nemzetközi mértékegységként szolgáló Brentnél.

A kevés komolyabb elfogadott módosítás között szerepel a költségvetés által nyújtható hitelek keretének jelentős felemelése, 140 milliárdról 310 milliárd rubelre. Emellett a törvény lehetőséget nyújt a központi kormánynak arra, hogy 0,1 százalékos éves kamatra - vagyis gyakorlatilag ingyen - adhasson kölcsönt a régióknak. Egyrészt ebből fedezhetik költségvetési hiányukat, másrészt ideiglenes készpénzhiányukat, különös tekintettel katasztrófák esetére.

A törvény 50 milliárdot szán iskolák építésére és felújítására és 43 milliárdot a Krím-félsziget újjáépítésére, a tudománynak 15 milliárd jut.

A korábbi tervekkel éles ellentétben a gazdasági realitásoknak engedve csak 0,8 százalékkal emelik a katonai kiadásokat, 3,1 ezer milliárd rubelre (49 milliárd dollár). Ez az első eset 2011 óta, hogy gyakorlatilag változatlan szinten maradnak a katonai kiadások az idei 52 milliárd dollár után - bár érdemes megjegyezni, hogy a valós katonai kiadások költségeinek jelentős részét más tárcák költségvetésében szokás elrejteni.