A NOB irányítója a végrehajtó bizottság szerdai ülését követő virtuális sajtótájékoztatón beszélt erről újságíróknak - adta hírül az MTI.

"Az IWF irányításával kapcsolatban komoly aggodalmaink vannak, ahogyan a nemzetközi szövetség alapszabályának reformját illetően is, mivel itt nincs előrelépés, és gondot okoz a független tanácsadás elfogadásának hiánya is" - mondta Bach, hozzátéve, hogy mindenképpen meg kell erősíteni a sportolók képviseletét az IWF-en belül.

A NOB-elnök elmondta, hogy aggályaikat megosztják az IWF-fel, egyúttal tájékoztatást adnak arról, hogy felülvizsgálják az olimpia programját és a 2024-es párizsi játékok kvótahelyeit.

A NOB fenntartja a jogot további intézkedések megtételére, amelyek többek között a súlyemelés helyét érintik a Párizs 2024 programban

- közölte Bach.

Ez év januárjától az amerikai alelnök, Ursula Papandrea látja el az IWF ideiglenes elnökének tisztét, miután Aján Tamás - a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette vizsgálatok alapján megfogalmazott súlyos korrupciós vádak nyomán - lemondott 2000 óta viselt elnöki pozíciójáról.

Thomas Bach ugyanakkor dicsérte a nemzetközi szövetségnek a tiszta súlyemelés érdekében hozott intézkedéseit, és azt mondta: az IWF előrelépett a dopping elleni tevékenységben.

Az IWF 2021 márciusára tervezi kongresszusát, amelyen teljes tisztújítás lehet, mivel elnököt, főtitkárt és új elnökséget is választanak - írta az MTI.