Megünnepelte a kínai részvénypiac a döntést, miszerint január 8-tól eltörlik az országba beutazókra a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében elrendelt karantént, és ezzel megszüntetik az utolsó fontosabb járványellenes korlátozást az országban. A kínai CSI 300 index kedden 1,15 százalékos pluszban zárt, de azon japán és dél-koreai vállalatok részvényárfolyama is emelkedett, amelyek turizmussal vagy fogyasztói javakkal foglalkoznak.

A kínai lakosságot azonban erősen megosztja a koronavírus visszaszorítását célzó intézkedések hirtelen felszámolása. Míg egyesek megkönnyebbültek és az első utazásukat tervezgetik a pandémia berobbanása óta, mások aggodalmuknak adtak hangot és újabb komoly megfertőződési hullámtól tartanak – írja a Bloomberg.

A megosztottság és a rengeteg kétely természetesen nem meglepő azt követően, hogy a kínai kormány 2020 óta erős propagandával támogatja a zéró tolerancia és a lezárások politikáját. Hszi Csin-ping kínai elnök számos alkalommal – még október közepén is – beszélt arról, hogy ez az egyetlen elfogadható stratégia, még akkor is, ha ennek gazdasági ára van.

Az ajtót aztán november végén résnyire kinyitották: enyhítettek a lezárásokon, így például már nem kellett központilag kialakított karanténokba vonulni a megfertőződötteknek. Erre azt követően került sor, hogy november végén több városban is tüntetők követelték az enyhítést. Hétfőn aztán a Nemzeti Egészségügyi Bizottság már azt jelentette be, hogy azt a bizonyos ajtót immár egészen szélesre tárják: várják a külföldiek vízumkérelmét, ezzel pedig ismét beindulhat az ázsiai országban a turizmus, amely az elmúlt két évben gyakorlatilag a nullára redukálódott.

Egy hónapja még arról volt szó, hogy ragaszkodunk a zéró-Covid politikához, az emberek az elsők, egy hónappal később pedig elengedjük a gyeplőt

 

- írta a Twitter kínai megfelelőjén, a Weibón egy felhasználó.

Önkéntes karantén után ünnepi veszélyek

Az országban ismét növekedni kezdett a Covid-esetek száma, a kínai egészségügyi hatóság becslése szerint múlt héten egyetlen nap alatt közel 37 millió ember fertőződhetett meg, a hónap első 20 napjában pedig mintegy 248 millió ember – a lakosság közel 18 százaléka – kaphatta el a koronavírust.

Ez pedig azt eredményezi, hogy – nyitás ide vagy oda – a lakosság jelentős része vonul önkéntes karanténba, attól tartva, hogy egyébként megfertőződhet. Kiürültek a boltok és az éttermek, sok gyárnak és vállalatnak szintén le kellett állnia azt követően, hogy egyre több munkavállaló betegedett meg.

"Az utcákon jócskán visszaesett az emberek száma a már eleve alacsony szintről szerte az országban, ez pedig hatással lesz a keresletre is" – vélekednek a Capital Economics elemzői.

A gazdaságkutató vállalat szerint veszélyes hetek elé néz Kína, mivel az aktuális bezárkózást kirobbanó belföldi utazási kedv követheti a január 22-én kezdődő, és rendszerint két hétig tartó holdújév ünnep miatt. "Ahogy elkezdődik a szokásos ünnep előtti migráció vidékre, az ország azon területein is megugorhat a fertőzöttség, ahol most még nincs komoly veszélyhelyzet. Ez pedig még jobban visszavetheti a termelést" – prognosztizálják a cég elemzői.

Fellendülés a láthatáron

A kínai ipari cégek profitja 3,6 százalékkal, 7,7 ezermilliárd jüanra csökkentek az év első tizenegy hónapjában 2022 azonos időszakához képest a kínai statisztikai hivatal (NBS) ma közzétett adatai szerint. A január-októberi időszakban 3 százalékos visszaesésről adtak hírt éves viszonyításban.

Kína hirtelen nyitása azonban felsrófolta a közgazdászok és a befektetők várakozásait. Az elemzők szerint rövid távon lehetnek ugyan fennakadások az emelkedő az esetszámok miatt, ezeket azonban hosszabb távon ellensúlyozza majd az élénkülő fogyasztás és a magánszektor újjáéledése. Az ország vezetői a Bloomberg szerint jövőre már 5 százalékos vagy annál is erősebb GDP-növekedést tűzhetnek ki célul 2023-ra.

A gazdasági bővülés az első három negyedévben 3 százalékos volt, és várhatóan az egész éves eredmény is ez lehet majd.

JP Morgan elemzői szerint a vártnál korábbi nyitás jelentősen lerövidítheti az átmeneti fázist 2023 első negyedévében, és gyorsabban lábalhat ki az ország gazdasága a nehézségekből. A cég korábban úgy kalkulált, a negyedik negyedév 2,7 százalékos éves növekedéssel zárulhat, 2023-ra pedig 4,3 százalékra módosították egész éves növekedési várakozásaikat az addigi 4 százalékról.