A kínai vezetés már régen világossá tette, hogy az országban a sajtó nem tudósíthat szabadon a politikai eseményekről, a civil társadalomról és érzékeny történelmi eseményekről, most azonban újabb témakörrel bővült a lista. A New York Times tudósítása szerint a kormány ellenőrzés alá vonná az ország gazdasági helyzetéről szóló híreket is.

A lap egy pénteken a kínai kormányzat által újságíróknak kiküldött direktívára hivatkozik, amely összesen hat témakört sorol fel, az ezekről szóló tudósításokat menedzselendőnek nevezve. Ilyenek a vártnál rosszabb makroadatok, amelyek a gazdaság lassulására utalhatnak, az önkormányzatok adósságkockázatai, az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háború hatásai, a fogyasztói bizalom csökkenésének jelei, a stagfláció, azaz a gazdasági lassulással párosuló infláció témaköre, illetve minden olyan hír, amely az emberek megélhetésének nehézségeivel foglalkozik.

A kormány új direktívája a lap szerint arra utalhat, egyre nő a nyugtalanság a kínai vezetés körében azzal kapcsolatban, hogy az ország gazdasági növekedése jelentősen csökkenhet. Már jóval az Egyesült Államokkal kirobbant kereskedelmi háború előtt voltak annak jelei, hogy a kínai lakosság fogyasztása mérséklődik. A kínai ipari termelés mostanra már négy hónapja csökken, s a részvénypiacon négyéves mélypontjukra süllyedtek az árfolyamok.

Lehetséges, hogy a helyzet komolyabb, mint azt korábban gondolták, esetleg egy pánikot szeretnének elkerülni - kommentálta a fejleményeket Zhang Ming, a pekingi Renmin egyetem nyugalmazott politológusprofesszora a lapnak. Azonban szerinte a cenzúra fokozása azt is eredményezheti, hogy az emberek hajlamosabbak lesznek felülni a különböző rémhíreknek, a média korlátozása ahhoz is vezethet, hogy kaotikusabbá válik a helyzet.

A direktíva nem érinti a mindennapi eseményekről tudósító gazdasági híreket, inkább azt célozza, hogy a híradások hangvétele jóval enyhébb legyen. Eközben pénteken több online szerkesztőség is felszólítást kapott, hogy távolítsa el a kommenteket azon cikkek aljáról, amelyek kedvezőtlen színben tüntetik fel a kínai gazdaságot. Ezek a hírek olyan témákat érintettek, mint a gazdasági lassulás, stagfláció, új menekültek, a fogyasztás csökkenése és más "káros megjegyzések, amelyek kritizálják a kínai fejlődést" - állítja a New York Times a hozzá eljutott dokumentumok alapján.

Tény, a kínai kormányzat az elmúlt hónapokban komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a lakosság számára pozitív üzeneteket közvetítsen a gazdaságról. Ezek az országban növekvő fogyasztásról, a kínai technológiai ipar egyre szofisztikáltabbá válásáról, valamint arról szóltak, hogy el tud viselni bármilyen káros hatást, amely az Amerikával vívott kereskedelmi háborúból adódik. Eközben komoly erőfeszítések is történtek a gazdaság élénkítése érdekében.

A lap emlékeztet a kínai gazdaság komoly megoldatlan problémáira, amelyet az önkormányzatok hatalmas adóssághegye és ennek leépítése, valamint az árnyékbankrendszer jelentenek. A hivatalos adatok eközben arról tanúskodnak, hogy a kínai gazdaság viszonylag jól teljesít, a probléma csak az, hogy a szakértők hosszú évek óta folyamatosan megkérdőjelezik a hivatalos statisztikai adatok megbízhatóságát.