Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint a kínai bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Elemzők nagyobb ütemű, 5,2 százalékos növekedésre számítottak a második negyedévben regisztrált 3,2 százalékos erősödés után.

A kínai GDP az idei év első három hónapjában 6,8 százalékkal csökkent, először zsugorodva azóta, hogy 1992-ben elkezdték közzétenni a hivatalos GDP-adatokat. A járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva a kínai parlament az idén nem tűzött ki GDP-növekedési célszámokat.

Negyedéves összevetésben a kínai GDP 2,7 százalékkal nőtt július-szeptemberben. Elemzők nagyobb, 3,2 százalékos bővülést vártak az előző negyedévben regisztrált 11,5 százalékos növekedés után.

Kína lehet az egyetlen

Az év első kilenc hónapjában a kínai gazdaság 0,7 százalékkal növekedett a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A Világbank előrejelzése szerint a kínai gazdaság az idén 2 százalékos növekedést érhet el, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a G20-as országcsoport egyetlen, gazdasági növekedést elérő országa lehet az idén. Az IMF a múlt héten 1,9 százalékra emelte előrejelzését a kínai GDP idei növekedésére vonatkozóan. Ji Kang, a kínai jegybank elnöke pedig vasárnap szintén 2 százalékos gazdasági növekedést jósolt az idei évre.

Az ipari termelés szeptemberben tovább javult, és az idei év eddigi legnagyobb mértékű - 6,9 százalékos - növekedését produkálta éves összehasonlításban. Elemzők 5,8 százalékos bővülésre számítottak az augusztusi 5,6 százalékos emelkedést követően. Havi összevetésben 1,18 százalékos bővülés történt augusztusról szeptemberre. Az év első kilenc hónapjában az ipari termelés 1,2 százalékkal erősödött a tavalyi év azonos időszakához képest.

A feldolgozóipar húzza a gazdaságot

A termelés növekedése szeptemberben is a feldolgozóipari szektorban volt a legmarkánsabb: 7,6 százalékos bővülést mértek éves bázison a múlt hónapban. Ez a növekedés ütemének további gyorsulására utal az augusztusban regisztrált 6 százalékos adatot követően. A csúcstechnológiával foglalkozó feldolgozóipari ágazat 7,8 százalékos bővülést ért el éves összevetésben szeptemberben.

A tulajdonszerkezet alapján éves bázison a legnagyobb - 7,9 százalékos - növekedést a magánszektorban mérték szeptemberben, míg a külföldi finanszírozású vállalatoknál 7,1 százalékos, a részvénytársaságoknál 6,8 százalékos, az állami szektorban pedig 6,5 százalékos növekedést jelentettek a termelést illetően.

A kiskereskedelmi forgalom a vártnál jóval nagyobb ütemben javult szeptemberben éves összehasonlításban: 3,3 százalékkal nőtt az augusztusi 0,5 százalékos bővülés után. Ez az idei év eddigi legjobb havi eredménye, miközben elemzők csak 1,8 százalékos növekedést vártak. Az első kilenc hónapban a kiskereskedelem azonban még így is 7,2 százalékkal maradt el a tavaly azonos időszakitól.

A vendéglátóipar helyzete Kínában sem sokkal jobb

A koronavírus-járvány által nagy mértékben sújtott vendéglátóipar forgalma éves bázison szeptemberben 2,9 százalékkal esett vissza, ami javulás az augusztusi 7 százalékos csökkenés után. Az első kilenc hónapban a vendéglátóipar kiskereskedelmi forgalma mindazonáltal 23,9 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest.

Kína internetes kiskereskedelmi forgalma változatlanul lendületesen nő: január-szeptemberben 9,7 százalékkal bővült éves bázison. Ez a növekedés további erősödését jelzi az év első nyolc hónapjában mért 9,5 százalékos emelkedés után.

Az állóeszköz-beruházások az elemzői várakozásokat beváltva az idén első alkalommal nőttek: az év első kilenc hónapjában 0,8 százalékkal bővültek éves összevetésben. Január-augusztusban még 0,3 százalékos zsugorodást regisztráltak. A beruházások több mint felét kitevő magánberuházások 1,5 százalékkal estek vissza az év első kilenc hónapjában. Ez a visszaesés enyhülésére utal, hiszen az adat január-júliusra vetítve még 2,8 százalékos szűkülést tükrözött.

A statisztikai hivatal adatai alapján a munkanélküliségi ráta 5,4 százalékra csökkent az augusztusi 5,6 százalékról. Minthogy azonban a számítás alapját képező felmérés nem teljes körű, így ez az adat nem feltétlenül képes hű képet adni a valós helyzetről. A kínai kormányzat az idei évre azt tűzte ki célul, hogy 6 százalék körül tartja a munkanélküliségi rátát, miközben kilencmillió új, városi munkahelyet teremt. A tavalyi célkitűzés 5,5 százalék körüli munkanélküli ráta, és 11 millió új, városi munkahely létrehozása volt, utóbbit túlteljesítették, 13,5 millió új álláslehetőség megteremtésével.