A második negyedév során a GDP-növekedés üteme 7,9 százalékra gyorsult az első negyedév 6,2 százalékáról Kínában, köszönhetően a nagyszámú beruházásnak illetve fiskális és monetáris ösztönzőknek. Így elérhető közelségbe került az ország által 2009-re kitűzött 8 százalékos növekedési cél. A júniusi adatokból kiderül, hogy Kína jól ellensúlyozta az export pangását a hazai kereslet ösztönzésével, melyet egy 585 milliárd dolláros tőkecsomag és rekord számú banki kölcsön fedezett. A kormány élénkítő programjai között szerepelnek az út- és vasútépítések mellett egyéb infrastrukturális beruházások is. A gyárak teljesítménynövekedése 10,7, a városi térség állóeszköz-beruházásai 33,8 százalékot értek el júniusban. A kiskereskedelmi eladások 15 százalékkal nőttek az előző év hatodik hónapjához képest. Nem véletlen tehát, hogy a kínai elemzők bizakodóak: szerintük a tavalyi utolsó negyedév volt a mélypont, a 8 százalékos cél elérésével pedig a munkanélküliség is szinten tartható lesz. Azonban még szükség van a kormány segítségére, néhány régió még mindig gyengélkedik - mondta el a Kínai Statisztikai Hivatal szóvivője.