Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kína mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy lecsillapítsa a háborút Ukrajnában – mondta Csin Kang, az ország washingtoni nagykövete a Bloomberg tudósítása szerint. Ugyanakkor Peking továbbra sem ítéli el Oroszországot azért, hogy katonai inváziót indított szomszédja ellen. Az erre irányuló kérdést „naivnak” minősítette, mondván: Peking és Moszkva „közös érdekei” olyan alap, amely segítheti a béketárgyalásokat.

Csin azt is elmondta a CBS televízióban, hogy országa nem küld fegyvereket vagy muníciót a háborúban lévő feleknek. Szerinte téves információ, hogy katonai segítséget szándékoznának adni Oroszországnak – ezzel arra utalt, hogy Joe Biden amerikai elnök figyelmeztette kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, hogy Kínával szembeni szankciókhoz vezetne, ha ilyen típusú támogatást adnának Moszkvának.

Az orosz támadás elítélése a nagykövet szerint nem oldja meg a problémát. „Meg lennék lepve, ha Oroszország visszavonulna amiatt, hogy elítélik az akcióját” - mondta a diplomata. A Bloomberg szerint Kína diplomáciai kötéltáncot jár azzal, hogy semleges álláspontra helyezkedik a Nyugat és a Kreml között. Hu Szi-csin, a Kínai Kommunista Párthoz közelálló Global Times volt főszerkesztője szerint Moszkva és Peking hátukat egymásnak vetve állnak szemben az USA-val, mert gyengíteni akarják nemzetközi stratégiai hegemóniáját.

Ezt az értékelést tükrözi Lö Jü-cseng kínai külügyminiszter-helyettes minapi megjegyzése, amelyben a NATO 1990-es évekbeli keleti expanziójához hasonlította az USA indiai-csendes-óceáni stratégiáját Kína katonai elszigetelésére. Szerinte ha ez így folytatódik, az átvitt értelemben robbanásveszélyes hellyé tenné a térséget.

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.