Míg 2020-ban 12 millió, addig az idei évben 10,5 millió gyermek születhet Kínában, amely az évente bekövetkezett 10 millió halálozási arány mellett igen csak nyugtalanító - fogalmaz a Bloomberg.

Arról korábban lapunk is beszámolt: Kína népességnövekedése a 2020-ig tartó évtizedben az 1950-es évek óta vezetett hivatalos feljegyzésekben szereplő legalacsonyabb szintre esett vissza, még annak ellenére is, hogy az 1970-es évek végén bevezetett egygyermekes politikát hat évvel ezelőtt eltörölték.

Kína régóta aggódik a népességnövekedés miatt, mivel igyekszik gazdasági felemelkedését és a jólét növelését támogatni. Ezért a kormány most ismét ígéretet tett a családi támogatások növelésére és a gyermekneveléssel járó költségek lefaragására is.

Amíg 2005-ben egy átlagos kínai családnak 490 000 jüanba (25 millió forint) került egy gyermek felnevelése 18 éves korig, addig tavaly ez a szám már 1,99 millió jüanra (100 millió forintra) ugrott.

Több helyi önkormányzati adat szerint a lefrissebb adatok azt mutatják, hogy több észak- és az ország közepén található tartományokban már 18 százalékkal csökkent az újszülöttek száma az előző év azonos időszakához képest. 

Kínában a legfrissebb adatok szerint körülbelül 1, 446 milliárd ember él.