A kínai tőzsdék eséssel nyitották július utolsó hetét, miután a befektetőket aggasztja az iskolaidőn kívüli magánoktatás új szabályozása, nevezetesen, hogy részlegesen megtiltották az ezzel foglalkozó cégeknek a profitorientált működést – derül ki a Reuters tudósításából. A hongkongi tőzsdén jegyzett Scholar Education Group részvényei 43 százalékkal estek, az ott és az USA-ban is jegyzett New Oriental Education & Technology Group papírja az amerikai 50 százalékos zuhanás után értékük harmadát veszítették el Hongkongban. A CSI Education Index, amely az tőzsdei oktatási cégek árfolyammozgását követi közel tíz százalékkal, a Hang Seng Tech Index közel hat százalékkal esett, miután ezek a cégek jelentős részben online-képzéseket nyújtanak, így a technológiai ágazathoz is kötődnek.

Ázsiában az iskolaidőn túli magánoktatásnak, amit árnyék oktatásnak is neveznek óriási a súlya a fiatalok tanulásában. Dél-Koreában például a diákok 90, Hongkongban 85, Indiában és Kazahsztánban 60-60 százaléka vesz részt ebben a fajta oktatási rendszerben, ami Indiában 2008-ban 6,4 milliárd dolláros, Japánban 2010-ben 12 milliárd dolláros üzletág volt. Szakértők régóta bírálják az árnyék oktatást, mert megterheli a családok pénztárcáját és növeli a társadalmi esélyegyenlőtlenségeket.

A kínai államtanács most nem csupán azt tiltotta meg, hogy a magáncégek profitszerzés céljából oktassanak olyan tananyagokat, amelyek részei az iskolai tantervnek is, hanem azt is, hogy külföldről vonjanak be tőkét a működésükhöz, és hogy tőzsdei részvénykibocsátással próbáljanak forráshoz jutni – írta a Forbes. Emellett a már ott lévőkön túl nem léphetnek új magánvállalatok a piacra azzal a céllal, hogy az iskolai tananyagból „korrepetálják” a diákokat.

Az oktatás szelleme

A pekingi oktatási minisztérium azzal indokolta a döntést, hogy „tőke túszul ejtette” ezt a fajta tevékenységet, költséges verseny alakult ki a családok között, hogy melyikük tudja megvásárolni a gyermekének a legjobbnak látszó magánoktatást. Ez szembe megy az oktatás szellemével mint közszolgáltatással, és sérti az oktatási rendszer egészét. Az érintett vállalatok azzal reagáltak, hogy természetesen alkalmazkodni fognak az új rendhez, ami gyakorlatilag non-profit működésre kényszeríti őket tevékenységük jelentős részében. Anyagi lehetőségeiket újraértékelik.

Milyen szép is volt

A kínai magánoktató cégek a pandémia nyertesei voltak, miután jelentős részben online formában kínálják szolgáltatásaikat, ami az otthoni tanulásra kényszerült diákok a korábbinál is jobban vettek igénybe. Részvényeik szépen emelkedtek, tavaly az ágazat vállalatai összesen 103,4 milliárd jüant (16 milliárd dollár) vontak be magánbefektetőktől, amivel az iparág értékét 2020-ban 257,3 milliárd dollárra becsülték.

Idén azonban az őrült versenyben hamis, félrevezető reklámokkal kezdték bombázni a családokat, mire válaszul a hatóságok több millió dolláros bírságokat szabtak ki rájuk. Emellett a pekingi döntéshozókat aggaszthatja, hogy az iskola utáni magánoktatás költségei akkor terhelik meg a családok büdzséjét, amikor szeretnék növelni a népszaporulatot, mivel a szülőknek így nem marad pénzük az első után további gyermekek vállalására.

Az ilyen kemény szabályozás, mint amit egyik napról a másikra bevezettek, a népességszabályozással függ össze – véli Kuo Csing-ven, a sencseni Blue Lotus Capital Advisors elemzője. A kínai döntéshozók Dél-Koreára és Japánra tekintve úgy láthatják, hogy ha csökken az ország népessége, akkor elveszti legnagyobb előnyét, az olcsó, jól képzett munkaerő terén élvezett fölényét versenytársaival szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!