Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csu Kuang-jao kínai pénzügyminiszter-helyettes szerint Kínának meg kell ismerkednie az új európai támogatási alap működésének pontos részleteivel, mielőtt nagyobb összegekkel kötelezné el magát befizetések mellett. Természetesen meg kell várnunk, amíg minden részletében tisztázódik a rendszer struktúrája - jelentette ki a miniszterhelyettes egy sajtótájékoztatón. A konkrét befektetési döntést pedig mindenekelőtt pontos, részletekbe menő technikai egyeztetésnek kell megelőznie.

Támogatókat toboroznak Ázsiában

Klaus Regling, az EFSF európai mentőalap igazgatója pénteken utazott Kínába, ázsiai körútja első állomására, amin támogatókat kíván toborozni az európai válságrendezési erőfeszítésekhez. Újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy kínai látogatásától nem vár konkrét eredményeket, hozzátéve, hogy "túl korai lenne konkrét összegekről beszélni". Ázsiai körútjának céljaként a válságrendezés legmegfelelőbb módjainak megvitatását nevezte meg potenciális befektetőkkel.

Az európai országok csütörtökön állapodtak meg az EFSF "ütőképességének" fokozásában két külön mechanizmus segítségével, egy speciális támogatási alap létrehozásával, illetve euróövezeti szuverén kötvények biztosítási ellenjegyzésére kidolgozott módszerrel.

Az új speciális támogatási alap elgondolásának részletei még nem ismertek, mindössze annyi, hogy Európa az olyan nagy devizatartalékokkal rendelkező fejlődő országok, mint például Kína számára kíván befektetési lehetőségeket biztosítani vele.

Csu Kuang-jao közölte, hogy nemcsak a speciális támogatási alap, de a kötvénybiztosítási elgondolás részleteit is meg kell ismernie Kínának befektetési döntései meghozatala előtt. Kína korábban már támogatásáról biztosította Európát válságrendezési törekvésében, de a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közvetítő szerepének igénybe vételével.

Egyetlen más ország sem rendelkezik akkora támogatási potenciállal mint a 3,2 ezer milliárd dollárra becsült devizatartalékot felhalmozó Kína.

Feltételeket szab Kína

Elemzők azonban nem mulasztják el hangsúlyozni, hogy Kína valószínűleg feltételekhez köt majd minden új, Európának nyújtott támogatást: költségvetési reformokat és a kínai érdekek iránt engedékenyebb magatartást vár majd el cserébe. Már csak azért is, mert a kínai közvélemény nem egységes annak megítélésében, hogy vajon az európai országok támogatása jelenti-e az ország devizatartalékainak legmegfelelőbb felhasználását.

A kínai sérelmek listája hosszú: Európa vonakodása a fegyvereladási embargó feloldására; kereskedelmi vitákban nem egyenrangú félként való kezelése; európai befektetésekre törekvő kínai vállalatok elé gördített akadályok; a jüan árfolyamának gyorsabb ütemű emelésére kifejtett európai nyomás.

Elemzői vélemények szerint tekintettel a bonyolult európai döntéshozatali mechanizmusra Kínának nem lesz könnyű dolga engedményeket kivívni egyetlen területen sem, ha esetleg befektetések mellett dönt.

Európa nem kényszerül engedményekre

Klaus Regling szerint Európa nem kényszerül engedményeket tenni Kínának befektetései fejébe. "Nem azért jöttem, hogy engedményekről tárgyaljak" - mondta, hangsúlyozva, hogy Kína már vásárolt EFSF-kötvényeket anélkül is, hogy bármilyen különleges elbánásban részesült volna.

Kína továbbra is jelen lesz befektetőként, de nem fogja újraosztani a lapokat Európában - mondta Rachel Ziemba, a Roubini Global Economics vezető elemzője. "Lesz valamennyi tőkebefektetés Kínából is, de az oroszlánrésznek Európából kell jönnie."