Az oktatási hivatal csütörtökön rendelt el általános tanítási szünetet először, miután kormányellenes demonstrálók az elmúlt hét minden napján forgalombénító akciókat tartottak a reggeli csúcsban. Egyes tanintézmények már csütörtök előtt is úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a működésüket a kaotikus helyzetre való tekintettel.

Veszélyes vegyi anyagok is tűntek el

A bejelentéssel egy időben tüntetők és rendőrök csaptak össze ismét a Műszaki Egyetem kampuszánál. A rendőrök ugyanis könnygázt vetettek be, miután tiltakozók téglákkal dobálták meg azokat az embereket, akik megpróbálták eltakarítani a forgalom akadályozására felállított úttorlaszokat. A demonstrálók ezt követően a rendőröket téglákkal és Molotov-koktélokkal vették célba, egy rendőrt pedig nyílvesszővel találtak lábon. A rendőrök ekkor - az egyetemnél eddig első alkalommal - festékes vízágyúval kezdték oszlatni a tömeget.

Szombat éjszaka hasonló jelenetek játszódtak le az egyetemnél. Az egyetem szóvivője pedig megerősítette: szombaton feljelentést tettek amiatt, mert betörést észleltek az egyetem több laboratóriumában, ahonnan különböző, veszélyes vegyi anyag tűnt el.

Megjelent a kínai hadsegeg is az utcákon

Eközben a város több pontján önkéntesek, tűzoltók és munkások végzik a tüntetők barikádjainak eltakarítását. A takarítási munkálatokhoz szombaton a kínai néphadsereg hongkongi helyőrségének katonái is csatlakoztak, ami aggodalmat keltett a tiltakozókban és a hongkongi ellenzéki képviselőkben egyaránt - egyesek szerint ugyanis a kínai katonák akciója azt volt hivatott felmérni, hogy hogyan reagál a közvélemény a beavatkozásukra.

A Hongkongban immár hat hónapja tartó tüntetéshullám során már többször felrebbent az a híresztelés, hogy a pekingi kormányzat a kínai hadsereg bevetését fontolgatja a tüntetések elfojtására, ám Peking, bár megerősítette, hogy a helyőrség katonái a hongkongi kormányzat kérésére bevethetőek lennének, mindeddig kitartott annál az álláspontjánál, hogy a helyi rendfenntartó erők képesek önállóan kezelni a helyzetet.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alatt különleges jogokkal bír. A Nagy-Britanniával 1997-ben kötött megállapodás szerint Kína a dátumot követő 50 évre magas szintű autonómiát garantált Hongkongnak, ám az ott lakók közül sokan úgy érzik, Peking egyre növeli befolyását a városban.