Hiába a családi támogatás a gyerekek után, egyre kevesebb gyermek születik Lengyelországban - írja a gazeta.pl. A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) legfontosabb programja a család 500+, amelyben minden második és további gyermek után a családok havi 500 zlotyt (38 ezer forint) kapnak. Ettől az intézkedéstől várták többek között a demográfiai helyzet javulás.

A statisztikai hivatal (GUS) jelentése azonban azt mutatja, hogy hónapról hónapra egyre kevesebb gyermek születik az országban. A családügyi minisztérium szerint pár hónap után nem szabad levonni következtetést a trend megváltozásáról, ám összességében már nem hónapokról, hanem egy évről van szó a GUS beszámolójában.

Az idei év első három hónapjában 96 ezer gyermek született Lengyelországban, ami négyezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezzel megtört a születések számának emelkedése, amely 2016-ban és 2017-ben volt megfigyelhető. Ezt megelőzően vezették be két éve az 500+ programot.

Most azonban úgy látszik, hogy a családtámogató program hatása kezd kifulladni. A pozitív hatást a kormány saját sikereként kommunikálta, a jelenlegi helyzet azonban az ellenzéknek kedvez, amely azt mondhatja: íme a bizonyíték a kormány politikájának hatástalanságára.

A fotó forrása: Chromorange.