A szlovákiai Galántai járásban található Ábrahám község polgármestere felhívást tett közzé, hogy a település közelében egy anyamedvét láttak két kicsinyével - írta a pozsonyi Új Szó. A polgármestert vadászok értesítették, hogy medve tartózkodik a környéken, megfigyelték a nyomait. A politikus egyeztetett a környező falvak polgármestereivel és felkérte a vadászokat, hogy reggelente és az esti órákban figyeljék a medvék mozgását.

A szomszédos Kisgeszt és a Nagyszombati járáshoz tartozó Majtény környékén is látták a medvét és a két bocsot, illetve a fotócsapda is lekapta őket. Az emberek egyrészt az eddigi lezárások alatt hozzászoktak, hogy kijárjanak a természetbe, másrészt most virágzik a bodza, amiatt is sokan járnak az erdőbe, ezért figyelmeztetnek mindenkit, hogy veszélyes lehet ott tartózkodni.

A vadászok elmondták, hogy egy medve akár 70 kilométert is megtesz naponta, ezért nagyon nehéz megállapítani, most hol lehet. Egyelőre nincs hír arról, hogy bárhol kárt okozott volna. A vadászok szerint az áprilisban Vágpatta közelében megfigyelt medve valószínűleg egy másik, nagyjából hároméves példány.

A medve védett állat, így a vadászok nem lyukaszthatják ki a bőrét, hogy azután szőnyeget csináljanak a bundájából. Annyit tehetnek, hogy értesítik a természetvédőket, mert az ő hatáskörükbe tartoznak az ilyen esetek. A medve ezen a környéken egyáltalán nem megszokott, azonban nem az első eset, hogy láttak errefelé medvét.

A medvék száma évről évre növekszik, ezért egyre inkább beszűkül az életterük, ami több tíz négyzetkilométer. A természet törvényei szerint az erősebb kiszorítja a gyengébbet, vagyis a kisebb, gyengébb példányok egyre délebbre vonulnak. Amíg találnak élelmet, és nem zavarja őket senki és semmi, addig maradhatnak.

A medve emberre csak akkor támad, amikor kicsinyei vannak. Ilyenkor csak a jó szerencsében bízhatunk, ugyanis rögtön támad, és annyira erős és gyors, hogy nincs sok esélyünk ellene - mondják a szakértők.