Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A görög pénzügyminisztérium közleménye szerint a büdzsé deficitje 12,5 milliárd eurót tett ki a június végével záródott hat hónapban, ami kisebb a tervezett 14,9 milliárd eurónál. Az adósságszolgálattal kapcsolatos költségeket nem tartalmazó elsődleges hiány 3,3 milliárd euró. Ez szintén kedvezőbb az 5,3 milliárd eurós időarányos előirányzatnál.

Görögország korábban azt vállalta, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiányt 7,3 százalékra szorítja le a tavalyi 9,1 százalékról. 2009-ben a deficit rekordszintű, a hazai össztermékhez viszonyítva 15,8 százalék volt.

Az Európai Beruházási Bank (EIB) 1,44 milliárd euró értékben folyósít hitelt a görög magánszektornak, illetve infrastruktúrafejlesztő programokra 2015-ig, élénkítve ezzel az ország gazdaságát - egyezett meg a pénzintézet vezetője és a görög pénzügyminiszter. A megállapodást a napokban írják alá. A görög magánszektor hitelforrások nélkül maradt az ötödik éve tartó recesszió miatt. Tavaly a hazai össztermék 6,9 százalékkal zsugorodott, a beruházások mintegy 20 százalékkal estek. Az EIB a keretösszegből idén még csak csekély, 10 millió euró hitelt szabadít fel, a folyósítás azonban felgyorsul a jövő évtől.