Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Készüljön fel a bosszú karácsonyára! - figyelmeztet Andra Felsted, a Bloomberg publicistája. Miután az európaiak és az amerikaiak a pandémia miatt kénytelenek voltak az egy évvel ezelőtti ünnepeket a tőlük egyáltalán meg nem szokott módon szerény fogyasztással tölteni, idén elérkezettnek láthatják az időt a tavaly elmulasztott eszem-iszom-ajándékozom bepótlására. Nagy kérdés azonban, hogy a kereskedők lépést tudnak-e majd tartani a szokásosnál is nagyobbnak ígérkező vásárlói rohammal.

Az áruházláncok szokatlan helyzetben találják magukat. Míg korábban az volt a gondjuk, hogyan tukmálják rá a rengeteg árut a vevőkre, a válságban szétzilált termelés és a szakadozott szállítási láncok miatt most az okoz nekik fejfájást, hogy legyen elegendő árujuk az igények kiszolgálására. Az amerikaiak és az európaiak várhatóan idén sokkal kevésbé fognak tartani attól, mi bajuk eshet, ha nagy tömegben sok társukkal érintkeznek, miközben a számos kormány gazdaságösztönző intézkedéseinek köszönhetően – különöse az amerikainak – éppen tele van a zsebük.

A kereskedők azt próbálják kitalálni, mire lesz a legnagyobb kereslet. Ha visszatérnek a családi programok, akkor a partiélelmiszerek értékesítése ugorhat meg, és egyszerre növekedhet az egészséges élelmiszer, valamint a finom, cukros torták forgalma. Egyes előrejelzések szerint már a hálaadás és a télapó idején megnőhet az ajándékozási kedv, és ha megugrik például az ékszerek eladása, az jó hír a luxuscikkek gyártóinak.

Combos növekedés

A Mastercard SpendingPulse adatszolgáltató becslése szerint az idén november-decemberi kiskereskedelmi értékesítések értéke 7,4 százalékkal lesz magasabb, mint 2020 utolsó két hónapjában és több mint 11 százalékkal múlhatja felül az utolsó békeév, 2019 forgalmát. (Ez a becslés nem csupán a bankkártyacég saját adataira támaszkodik, de nem veszi figyelembe az utazási és az üzemanyag-költségeket.) A jóslathoz azonban tartozik egy „ha” kezdetű mondat, és ez egy nagy „ha”. Ha s delta, a mu vagy bármely egyéb vírusvariánsok nem okoznak olyan járványt, ami az idei karácsonyt is kiüti.

Az áruházláncok egyelőre a bosszú karácsonyra készülnek, mégpedig a megszokottnál jóval nagyobb készletekkel. Így próbálják kivédeni, hogy a szállítási gondok miatt áruhiányuk keletkezzen, amikor a legerősebb a kereslet. A Target láncnál például azt mondták a Bloomberg sajtómunkásának, hogy 2,5 milliárd dollár értékben vásároltak több árut, mint tavaly. A Walmart, a világ legnagyobb áruházlánca 20 százalékkal nagyobb készlettel rendelkezett a tavalyinál már a második félév végén.

Kavarodás

A kereskedők az elmúlt másfél évben új módszereket próbáltak ki a piaci alkalmazkodásban. A vásárlások bizonytalansága miatt például bizonyos árucikkekből rendeltek egy szűkös mennyiséget, azzal, hogy rárendelnek, ha kell. A szállítói láncok azonban annyira szétzilálódtak, hogy ez immár, a nagy kereslet mellett túl kockázatos, magyarán jó eséllyel nem érkezik meg időben a második szállítmány.

A nagyobb raktározás a divatcikkek esetén még azt a kockázatot is magában rejti, hogy előbb mennek ki a divatból, mint hogy elfogynának a polcokról, így végül csak árengedménnyel lehet túladni rajtuk. A másik oldalról előnyös lehet, hogy a vevők is tudják, hogy kifogyhat a nekik tetsző áru, ezért gyorsabban vásárolnak, és nem kell a készleteket akciókban értékesíteni. Majd kiderül mi lesz ennek a szaldója.

Összességében a vásárlóknak arra kell készülniük, hogy az ellátási nehézségek miatt kisebb lesz a választék, hamarabb kifogyhat a nekik tetsző áru, és halványabbak lehetnek a népszerű árleszállítások fekete pénteken, illetve a jövő év január végén-februárban. Akkor egyben az is kiderül, hogy az infláció miatt dráguló élelmiszerek és egyéb termékek, illetve a növekvő rezsi mennyi pénzt hagy a vásárlók zsebében.