Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A négyzetméter-alapú előírás a legtöbb egység számára nem jelent majd érdemi korlátozást - írja a Népszava az általa megkérdezett kiskereskedők válaszai alapján. Az iparcikkes boltokban a nyitvatartási idő nagy részében egyébként is jóval kevesebb a vevő, azaz tizenöt-húsz négyzetméterre esik egy vásárló. Az élelmiszerboltok, drogériák esetében is csak a legzsúfoltabb napszakban jelenthet gondot ez a fajta korlátozás, de a hosszabb nyitvatartás akár ezt a problémát is megoldhatja.

A kevés névvel nyilatkozó cégek közül a Spar szolgált konkrét számokkal. Szerintük a szupermarketeikben átlagosan 20 és 70 között, míg a hipermarketekben 20 és 200 közötti vásárló tartózkodik egyszerre. A Spar üzletméreti adataiból kiderül: egy hipermarket átlagosan 4000, míg egy szupermarket átlagosan 760 négyzetméter eladótérrel rendelkezik. Azaz: a tiltás esetén egy hipermarketbe legfeljebb 400, míg a szupermarketükbe 76 vevő lehet majd egyszerre.

Bár a többi kereskedelmi láncnál nem közöltek átlagos vásárlószámot (arra hivatkozva, hogy üzleti titok), a boltok alapterülete ismert. Így például a budapesti Camponában vagy a Váci úton lévő 12 ezer négyzetméteres Tescóban 1200 vevő lehet bent egyszerre. Amennyiben mégis több lenne a vásárló, a probléma megoldására a nagyobb láncok már most készen állnak: marketing- és logisztikai okokból a belépő és kilépő vevők számát folyamatosan mérik, sőt, azt is hogy az áruházon belül melyik területen átlagosan mennyi időt töltenek el a vevők, miből vásárolnak nagyobb intenzitással.

Azaz a bejáratnál álló biztonsági őr bevetésével könnyedén megoldható, hogy mindig annyi bevásárló legyen a boltban, amennyit a jogszabály engedélyez. Sőt minden jel szerint csak nagyon ritkán kell majd feltartoztasson embereket. A napilap érdeklődött a Miniszterelnökségnél, hogy a létszámkorlát be nem tartását hogyan szankcionálják, és ki fogja majd a boltokat ellenőrizni, de nem kaptak választ.