Semmilyen jel nem utal arra, hogy terrortámadás történt volna - szögezte le a metropolisz első embere. Mint mondta, a New York-i tűzoltóság már percekkel a helyszín szemrevételezése után ugyanerre a következtetésre jutott. A polgármester tájékoztatása szerint a balesetben ketten veszítették életüket, a pilóta és a kisgép egy utasa, aki valószínűleg egy repülésoktató volt. A polgármester nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni a pilóta kilétéről. Washingtoni igazságügyi körökből később közölték, a gép - egy Cirrus SR-20 típusú kisrepülő - kormányánál Cory Lidle, a New York Yankees baseballcsapat játékosa ült. A sportoló halálát a klub is megerősítette. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint a balesetet szenvedett repülő Lidle nevén volt. Az amerikai polgári légi közlekedést felügyelő szövetségi hatóság (FAA) egyik, névtelenül nyilatkozó illetékese elmondta, hogy a négyüléses, egymotoros magánrepülő negyedórával a baleset előtt szállt fel New Jersey repülőteréről, s közvetlenül a becsapódás előtt vészjelzést adott le, valószínűleg üzemanyag-probléma miatt. A baleset után 21 embert szállítottak kórházba, javarészt tűzoltókat, akik részt vettek a becsapódás és a gép felrobbanása után keletkezett tűz oltásában.