Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A NAV tavaly 140 milliárd forinttal kevesebb adókülönbözetet szedett be, mint 2015-ben, amit a hatóság létszámának 3000 fős csökkenése okozhat - írja a Magyar Nemzet. Emiatt ugyanis nem maradt elég ember az ellenőrzések végrehajtására. Több tízezerrel csökkent a vizsgálatok száma.

Tállai András az adóhatóság elnöke arról számolt be, hogy 488 milliárd forint eltitkolt adót hajtottak be tavaly. Eltekintve attól, hogy valójában valószínűleg az adóellenőrzések során megállapított nettó adókülönbözetről lehet szó, látni kell, hogy utoljára 2010-ben volt ilyen alacsony az adóhatóság bevétele ezen a soron. Akkor 476 milliárd forint folyt be, majd az ezt követő években ennél mindig jóval nagyobb volt ez a fajta bevétel.

A Magyar Nemzet forrásai szerint nem a magánszemélyek ellenőrzése csökkent, hanem a cégeket érintő áfaellenőrzések estek vissza. A napilap úgy tudja, hogy elsősorban a csalárd céllal létrehozott, áfaminimalizáló cégek ellenőrzése esett vissza. Mindezek miatt meghaladja a százmilliárd forintot az elmaradt bevétel.

Belső információk szerint az adóbevételek elsősorban a tisztességes adózók befizetéseiből, illetve az online-pénztárgépeknek és a közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszernek (ekáer) köszönhető bevételekből jönnek össze.