Az ukrajnai orosz invázió miatt újabb sportszervezet vetett ki súlyos szankciókat orosz és belorusz sportolókra. A FINA március 8-án még úgy döntött, hogy a két ország versenyzői részt vehetnek a különböző világeseményeken, de csakis semleges színekben. Bő két héttel később azonban szigorított az intézkedésen a szövetség és megtiltotta e két nemzet bármilyen részvételét - olvasható a portálon.

Arról is megszületett a határozat, hogy a 2022. december 17–22. közöttre tervezett rövid pályás világbajnokságot elveszik az orosz Kazany városától (amely a 2025-ös vizes vb rendezését is elnyerte).

Ezzel párhuzamosan a fegyelmi bizottság vizsgálatot indított az orosz Jevgenyij Rilov ellen. A kétszeres olimpiai és világbajnok hátúszó a közelmúltban részt vett egy háborút támogató megmozduláson a moszkvai Luzsnyiki Stadionban, amivel megszegte a FINA szabályait. Rilov egyébként korábban bejelentette, hogy szolidaritásból el sem indul Budapesten, ezzel kiállva azon honfitársai mellett, akiket kizártak valamilyen sporteseményről. Így viszont már meg sem gondolhatja magát.

A 2022-es budapesti vizes világbajnokságot június 18. és július 3. között rendezik. Eredetileg Fukuoka lett volna a helyszín (az időpont pedig 2021), ám a japán város a koronavírus miatt először egy évvel elcsúsztatta, majd le is mondta a rendezést. 

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.