A hadműveleti parancsnokság szokásos napi közleményében vasárnap arról számolt be, hogy előző nap összesen 51-szer nyitottak tüzet a szakadárok az ukrán katonák állásaira. A támadások kiterjedtek a frontvonal teljes szakszára. 24-szer Donyeck környékét, 22 alkalommal az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol, és 5 ízben Luhanszk térségét érte csapás. Az oroszbarát erők támadásaiban a minszki megállapodás által tiltott nehézfegyvereket, azaz 100 milliméteresnél nagyobb aknavetőket is bevetettek.

Liszenko beszámolója szerint továbbra is súlyos a helyzet a Donyeck mellett fekvő Avgyijivka ipari övezetében, ahová a szakadárok az elmúlt 24 óra alatt összesen 104 lövedéket lőttek ki 82, illetve 120 milliméter kaliberű aknavetőkből. A Donyeck és a szakadárok által megszállva tartott Horlivka között fekvő Trojicke településnél lévő katonai állást 152 milliméter kaliberű 2C3-as (Akacija) tüzérségi rendszerrel lőtték a szakadárok, sajtóértesülések szerint a három katona ebben támadásban vesztette életét.

A térségben állomásozó ukrán katonák a TSZN hírtelevíziónak elmondták, hogy a szakadárok drónokkal, azaz pilóta nélküli repülőgépekkel derítik fel célpontjaikat. Elmondásuk szerint lényegesen több drónnal rendelkeznek, mint az ukrán hadsereg, pilóta nélküli gépeik az est beállta után folyamatosan cirkálnak a Horlivka és Debalceve közötti frontszakaszon. A donyecki szakadárok "védelmi minisztériuma" közben arról adott hírt, hogy négy civil - két férfi és két nő - sérült meg Donyeckben és Horlivkában vasárnapra virradóan az ukrán fegyveres erők tüzérségi támadásaiban. A donyecki szakadárok közlése szerint az általuk ellenőrzött területre szombat estétől hajnalig több mint 300 aknát lőtt ki az ukrán hadsereg.