Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelenleg Indiát tartják a szakértők a pandémia epicentrumának, ám van még pár ázsiai és latin-amerikai ország, köztük az olimpia rendezésére készülő Japán, ahol szintén újult erővel rohamoz a koronavírus – derül ki a CNBC összesítéséből, amelyet az amerikai Johns Hopkins Egyetem adatai alapján készítettek. Tedros Abhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy nem csupán Indiának van szükséges sürgős segítségre.

A fertőzések felpörgése azzal párhuzamosan történik, hogy a világon rettentően egyenetlenül haladnak a tömeges oltási kampányok. A fejlett országokban, elsősorban az USA-ban és az Egyesült Királyságban jól állnak a lakosság beoltásával, ám a szegényebb ázsiai és afrikai országokban súlyos a lemaradás, elsősorban a nem kellő dózisutánpótlás miatt. A hírportál kiemelt néhány országot, amelyekben különösen súlyos a helyzet.

A 45 millió lakosú Argentínában az összes koronavírus-fertőzés az elmúlt hét végén meghaladta a 3,5 milliót. Összesen 74 ezren haltak meg, a legalább egy oltást kapottak arány a népességhez viszonyítva 19,25 százalék. Az elmúlt hetekben az országban rekordot döntött az új fertőzések és a halálozások száma. A márciusi 5000 alatti számról hirtelen 40 ezer közelébe ugrottak az új fertőzések. A napi 112 köröli márciusi halálozás 744-re nőtt. Ezért legalább május végéig új korlátozásokat vezettek be, például bezárták az iskolákat.

A 28 milliós Nepálban az összes eset 513 ezer és 6300 ember életét követelte a koronavírus-betegség. A vakcináció 7,3 százalékig jutott el. Az ország egészségügyi minisztere szerint az egészségügyi rendszer válságban van, például hiány alakult ki oxigénből. A helyiek közül sokan úgy vélik, hogy az Indiából hazatérő vendégmunkások hurcolták be a vírust új változatát, miután az ottani válsághullámban elvesztették az állásukat. Az áprilisi 200 alatti eset május közepére 9300-ra ugrott. Az országban januárban az AstraZeneca oltásának indiai változatával kezdték meg az oltási kampányt.

A mintaországok botlása

Az 1,6 milliós Bahreinben eddig több mint 218 ezer koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma 820, a beoltottság megközelíti az 52 százalékot. Az járvány új hullámát tapasztaló országok közül Bahrein az egyik, amelyben viszonylag sokan megkapták már a vakcina első dózisát. A március napi 600-ról május közepére mégis 2000-re ugrott a fertőzöttek száma. Az arab országban, Pfizer, Sinopharm és Szputynik vakcinával is oltották. A járvány visszatérése nyomán sokan az utóbbi kétfajta vakcina hatékonyságát kérdőjelezték meg. Ugyanakkor a halálozások száma nem nőtt párhozamosan a fertőzések visszatértével.

A 24 milliós Tajvan a koronavírus-járvány kezelésének egyik mintaországa. Az összes esetszám a kiterjedt tesztelésnek és kontaktuskutatásnak, valamint a szigorú karanténszabályoknak köszönhetően 4300, a halálos áldozatok száma 23. Az oltási kampány azonban csupán a lakosság 1,14 százalékát érte el. Ebben az országban április végéig csak 1128 fertőzést jegyeztek fel, azokat is főként behurcolták és a halottak száma mindössze 12 volt. Az emberek élete a legutóbbi járványhullámig lényegében a megszokott mederben maradt. A szakértők egy része az elbizakodottságot okolja a helyzet romlásáért, a hatóságok például lazítottak a repülőgépek személyzetének karanténszabályain.