Továbbra is túl keveset teszünk, túl lassan cselekszünk, hogy megállítsuk a klímaváltozást - jelentette ki Guterres. A főtitkár szorgalmazta a párizsi klímaegyezmény megvalósítását, egyebek közt azzal érvelve, hogy az ENSZ tagállamai közös felelősséget viselnek a "globális klímakáosz" elhárításáért, a Párizsban felvázolt pénzügyi vállalások megerősítéséért, a legsérülékenyebb nemzetek megsegítéséért - írta az MTI.

Rámutatott: az üvegházhatású gázok kibocsátása folyamatosan növekszik, az utóbbi 20 évet a történelemben a legmelegebbnek minősítette, és utalt azokra az előjelzésekre, melyek szerint 2030-ig világviszonylatban 1,5 fokkal nő az átlagos hőmérséklet, ami - mint mondta - drámai hatással lesz a növény- és az állatvilágra.

Az ENSZ főtitkára célul tűzte ki, hogy a szén-dioxid-kibocsátás 2030-ra világszerte 45 százalékkal csökkenjen 2010-hez képest, 2050-re pedig "nettó nullával" legyen egyenértékű. A megújuló forrásokból 2050-ig világviszonylatban az energia kétharmadát kell biztosítani, a szénalapú energia pedig kevesebb mint 7 százalékot adjon, miközben jelenleg az áramfogyasztás mintegy egyharmadát teszi ki - sorolta az ENSZ-főtitkár.

Véleménye szerint ki kell iktatni a fosszilis tüzelőanyagok támogatását, ezzel szemben be kell fektetni a "száz százalékosan tiszta" energiaforrásokba.

Ha nem sikerül csökkenteni a üvegházhatású gázok kibocsátását, "elolvad az Antarktisz és az Északi-sarkvidék, mindenhol megemelkedik a vizek szintje, még jobban romlik a levegő, csökken az élelmiszer mennyisége, és még jobban megnövekszik természeti katasztrófák száma" - figyelmeztetett.

A klímacsúcs megnyitóján Andrzej Duda lengyel elnök szorgalmazta: az ENSZ tagállamainak be kell bizonyítaniuk, hogy készen állnak a párizsi klímaegyezmény megvalósítására, ami esélyt adna a világ kiegyensúlyozott fejlődésére.

A párizsi egyezmény egy politikai dokumentum volt, Katowicében sokkal bonyolultabbra kell vállalkozni, ki kell dolgozni bizonyos "használati útmutatót" - jelentette ki, utalva ezzel arra, hogy a katowicei csúcstalálkozó célja a párizsi megállapodás részletes szabályrendszerének kidolgozása.

A Katowicében elért siker nélkül a párizsi egyezmény nem teljesíti azokat az reményeket és elvárásokat, amelyeket hozzá fűzünk - jegyezte meg a lengyel elnök.

Szerinte a klímaváltozás negatív következményei mindenhol a világon érezhetőek, a probléma kezelése csak globális szinten lehetséges.

Lengyelország a maga részéről kész vállalni a felelősséget a nemzetközi biztonságért, a klímapolitika terén is - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy országa jó példát ad: folyamatosan csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, miközben a lengyel gazdaság dinamikusan fejlődik. Szerinte a lengyel klímapolitikai koncepció egyensúlyt teremt a természet és a technológia között, egyúttal az emberi méltóságot tartja felsőbbrendű értéknek.

A katowicei csúcstalálkozó december 14-ig tart. Az itt részletezendő párizsi egyezmény legfőbb célkitűzése, hogy 2 Celsius-fokon belül tartsák a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest.

Ennek érdekében a megállapodás részesei nemzeti vállalásokat tesznek a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok, többek között a szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére, illetve megkötésére és környezetbarát felhasználására.