A fosszilis tüzelőanyagok - mint az olaj, a szén és a földgáz - égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás egy év alatt, tavaly a tizedével csökkent az Európai Unióban. A hírt az Eurostat adta közre azzal, hogy szinte minden tagállamban esett ezen tüzelőanyagok használata. Ez azért jó hír, mert az energiafelhasználásból származó szén-dioxid-kibocsátás nagy mértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez, ugyanakkor az EU által “megtermelt” összes üvegházhatású gáznak mintegy háromnegyedét a szén-dioxid jelenti.

A svéd adatok felülvizsgálata miatt az uniós összeérték még módosulhat, de a most közzétett adatok szerint az EU minden tagállamában csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. A legnagyobb arányban Görögországban (18,7 százalék), Észtországban (18,1 százalék), Luxemburgban (17,9 százalék), Spanyolországban (16,2 százalék) és Dániában (14,8 százalék) regisztráltak visszaesést.

Ám az is sokat jelent, hogy az EU legnagyobb szén-dioxid kibocsátói is hozták az átlag körüli eredményt. A a teljes uniós kibocsátás negyedéért felelős Németország mínusz 9 százalékot produkált, de a kibocsátások 10,8 százalékáért felelős franciák és olaszok (11,7 százalék) már az uniós átlag feletti, több mint 11 százalékos csökkentést értek el. Az ugyancsak nagy, 11,5 százalékos súllyal latba eső, és  szóban már az atomkalandra készülő Lengyelország pedig 8 százalékkal tudott tavaly csökkenteni.

A rangsor másik végére fért csak fel Magyarország, az 1,7 százalékos csökkenésnél kevesebbre csupán Málta (1 százalék) volt képes. De a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy hazánk 18-szor több szén-dioxidot állít elő, mint a kis szigetország, és a velünk egy súlycsoportba sorolható Románia (2,6 százalék), Szlovákia (1 százalék), Bulgária (1,5 százalék) és Portugália (1,6 százalék) nálunk lényegesen erősebb teljesítményre voltak képesek. Románia majdnem 5-, Szlovákia 8-, Bulgária és Portugália pedig 15 százalékot meghaladó mértékben tudott csökkenteni.

Az EU szén-dioxid-kibocsátás csökkentési rangsora (2020)
Az EU szén-dioxid-kibocsátás csökkentési rangsora (2020)
Kép: Eurostat

Mindez olyan közegben történt, amelyre nem a Covid-19 miatt visszaesett energiafogyasztás volt csupán jellemző, hanem az is, hogy az áramtermelésben 80 terawattórával (TWh) több megújuló energiás (nap-, szél- és vízenergia) forrás került. Az energiaösszetételben pedig így a szén- és olajfelhasználás is csökkent. (Az Eurostat pontos adatokat ezzel kapcsolatban nem közölt, azt írták: “a legnagyobb csökkenést az összes széntípus esetében tapasztaltuk”.) A földgázfelhasználás változása kevésbé volt egyértelmű 2020-ban: az EU 15 tagállamában tavaly kevesebb, míg 12-ben nagyságrendileg ugyanannyit vagy picit többet használtak fel.