Talán fricska is van benne, hogy éppen az Atom nevet viseli az a spanyol egyetemisták által indított energetikai projekt, amivel kapcsolatban az utóbbi napokban némi meglepettségget számolt be a világ megújulóenergiás szaksajtója. A felfordulást valójában az okozza, hogy miközben három barcelonai diák elképzelését  - a víz mint alapüzemanyag zárt körben tartását (illetve a hidrogén, mint energiaforrás letárolhatóságát, és ezáltal a folyamatos energiellátás biztosítását) kidolgozó ötletet - egy trendi innovációs verseny győztesének szavazták meg, a jelek szerint valaki más, szintén Spanyolországból beelőzte az Atomot.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Amikor július elején az imagin Planet Challenge klíma és éghajlatvédelmi-, illetve "a bolygó megmentését célzó" ötleteknek teret engedő versenyében másodszor hírdettek győzteseket, az valójában már egy féléves közös, prezentációs-fejlesztő munka eredménye volt. A versenyre háromfős, 18 évnél idősebb, de fiatalokból álló csapatokkal lehetett nevezni, és a győztes a projektje inkubációs szakaszához szükséges támogatást, illetve egy legalább minimálisan életképes termék létrehozásának ígéretét kapta meg. (Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a legjobbnak ítélt csapat meghívást kapott az Imagine Creativity Center innovációs központjába, ahogy részt vesznek az ICC inkubációs programjában.)

A versengés a második alkalommal indult el, és idén több mit 1700 résztvevője volt. Az is nagy visszhangot az váltott ki Spanyolországszerte, amikor az Atom is megjelent a színen, mivel a spanyol energiarendszerének átalakításában már rég nem csupán a tengeri szélerőművek és a napelemek szerepelnek - májusban például maga a király avatta az Iberdrola hidrogénüzemét. Az Atom ugyanis - a nevével ellentétben - arról szól, hogy miként lehet a vízből egyszerűen és költségtakarékosan hidrogént  előállítani és tárolni. 

A Barcelonában működő vegyipari intézet (IQS) és a Barcelona University School of Design and Engineering (Elisava) három diákja - Lucas Vicen (19), Anna Martin (20) és Marcel Rovira (20) -olyan hidrogénüzemanyag-generátort és tárolót tervezett meg, amelynek az a legfőbb ismérve, hogy bármikor használatra fogható. Az ötlet termékké alakítása még hátra van, de a versenyt - ahogyan a tíz csapat közti döntőről készített videón végig követhető - elég simán megnyerték.

"Az Atom egy olyan projekt, amelyet úgy tervezhetünk meg, hogy az alkalmazkodjon a felhasználók igényeihez; legyne szól akár magánlakásról, akár üzleti megoldásokról. Ez egy globálisan méretezhető ötlet" - magyarázzák a boldog nyertesek, majd nem sokkal később, júliusban el is utaztak a Szilícium-völgybe, hogy a cél felé terelgessék tovább az ötletüket.

Ám nem sokkal ezután, az imagine Planet Challenge-ről beszámoló egyik magazinnál jelentkezett egy spanyol tudós, aki azt állította, hogy nemcsak hogy az ötletet dolgozta ki végig, de az első, működő berendezést is elkészítette már.

0,01515 euró

Az elsőre eléggé titokzatosnak tűnő José Antonio González Ibáñez (JAGI) azt közölte a PV Magazinnal, hogy elektrolízis nélküli techológiát fejlesztett ki. Olyat, amely  képes akár a csapvízből is hidrogént előállítani és letárolni. Szerinte az igaz, hogy a zöldhidrogén előállítását eddig elektrolízis segítséfgével gondolták a volágon a leginkább megvalósíthatónak, azonban az drága, így "gazdasági szempontból nem érdekes", ráadásul talált jobb és olcsóbb megoldást. 

A prototípusról képet és annak működéséről videót is küldüldött - azzal a magyarázattal, hogy a vízzel megtöltött főtartály mellett álló két további tartály kémiai úton működik, ám annak összetételét nem árulná el. így néz ki:

Kép: JAGI

A hidrogéntermelés pedig úgy történik ebben a rendszerben, hogy egy hétköznapi méretű, 20 W-os kompresszor segítségével sűrített levegőt fúj be a tartály alsó részébe. - A levegő az, amely a különböző kémiai komponensek közötti reakciót váltja ki, és hidrogént termel – közölte a lappal a tudós, hozzátéve, hogy a sima csapvízzel használható rendszerben az így keletkező hidrogén a tartály felső részén át a másik távozik, ahol összegyűjthetők a lehetséges szennyeződések, és a tiszta hidrogén a harmadik tartályban tárolhatóvá és onnan az energiafogyasztásI igény függvényében adagolhatóvá válik. 

A rendszer működése tehát három egyszerű lépésben leírható: az első a reakció; a második a mosás, a harmadik pedig a (hidrogén) tárolás.

JAGI számításai szerint az egy liter benzinből kinyerhető mennyiségű energiát - 30 Mjoule (MJ), illetve 8,333 kilowatt (kW) - a rendszere 0,01515 euróért képes előállítani. Ami a 400 forintos euróárfolyamon számoltan 6  azaz: hat! -  forintot jelent. Ennyiből, ilyen áron képes a megoldása egy otthon számára fűtést, meleg vizet és áramot is biztosítani - közölte a tudós. 

Nagyobb nyomás alatt

A hirtelen, előzmények nélül felbukkant JAGI és a csodamasinája lézetését, illetve a leírtak szerinti működését kicsit kétkedve fogadó magazin ráállt a témára, és néhány napja már új fejleményekről is beszámoltak. Kiderítették, hogy a találmány a kémiai vízbontáshoz használt túlnyomásos tartályokban ferroszilíciumot és nátrium-hidroxidot használ. De amúgy: az eljárás tényleg okés, és a végeredménye pedig valóban az, amit a tudós közölt.

Az árakon persze lehet majd vitatkozni, mivel a túlnyomás miatt a biztonsági költségek is biztosan emelkednek majd (márpedig piackész termék e nélkül nem kaphat majd forgalmazási engedélyt), de ez már a jövő zenéje!

Az is kiderült azonban, hogy a tudós a bemutatott deminstrációs berendezés után a csaatával már egy nagyobb méretű készülék építésén dolgozik. Egy 220 literes tartállyal rendelkező modell fejlesztése zajlik, amely képes lesz a négyzetcentiméterenkénti 1 kilogrammos nyomás mellett percenként 30 literes áramlási sebességet is elérni. Ez JAGI szerint azonban csak az első lépés, mivel a nyomás növelésével más célokat is kitűzhetnek: egy még nagyobb modellel, akár 750 kg/négyzetventiméteres nyomás mellett is működik a berendezés - és ez már képes lehet akár egy konténerhajót is ellátni a szükséges energiával.

Miért Spanyolország?

A hidrogén iránti felfokozott spanyol érdeklődés nem a semmiből jön, Spanyolország számára a téma nem most kerül a fókuszba. A madridi kormány már két éve meghirdette az ország zöldhidrogén ütemtervét; ez alapján az országnak az évtized végére 4 GW zöldhidrogén termelési kapacitással kell rendlekeznie. Ehhez a költségvetés mintegy 9 milliárd eurós támogatást biztosít.

A terv szerint 2030-ra el kell érni a megújuló energiát haszánló iparban a 25 százalékos hidrogén felhasználást, és legalább száz zöldhidrogén (tankoló) állomásnak kell megépülnie, illetve: az öt fő kikötőben és a repülötereken zöldhidrogénnel üzemelő rakodógépekből álló hálózatot kell felépíteni. 
De mindenek előtt: minél több zöldhidrogén előállítására képes rendszert kell megtervezni, megépíteni és a termelésbe bekapcsolni. Ez utóbbi témakörbe pedig az Atom és JAGI projektje is beilleszthető.